Törökbálint is felkerült a footgolf térképre

 Évadnyitó rendezvényt tartott a Törökbálinti Focisuli, ahol kipróbálható volt a footgolf is, sőt, a klub felvette sportágunkat szakosztályai közé. A 2016-os Footgolf Országos Bajnokságban már a törökbálintiak is részt vesznek.

Míg az idei FOB a hajrájához közelít, addig van, aki már a jövő évre koncentrál. A Törökbálinti Focisuli évadnyitóján jelentette be, 2016-ban versenyzői rajthoz állnak a következő footgolf szezonban, hiszen felvették szakosztályaik közé a labdarúgás és a golf ötvözetét. – Több baráti beszélgetés vezetett oda, hogy úgy gondoltuk, mutassuk meg fiatal focistáinknak a footgolfot – mondta a klub elnöke, Szentkúti Ferenc. – Jó kiegészítő sportágnak találjuk a footgolfot, sokban kapcsolódik a labdarúgáshoz. Sokan érdeklődtek iránta a bemutatónkon, azt reméljük, egyre többen csatlakoznak majd hozzánk. A felnőtt, junior és szenior kategóriában biztosan elindulunk, de talán hölgyeket is tudunk toborozni a tavaszi kezdésig.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés