Lassan elkészül a riói pálya

A Nemzetközi Golf Szövetség vezetői közül egy magas rangú személy szerdán elárulta, hogy márciusban éles versenyen próbálják ki a riói olimpia golfversenyeinek otthont adó pályát. A viadalra a világ élvonalába tartozó női és férfi játékosokat hívják meg.

A Nemzetközi Golf Szövetség vezetői közül egy magas rangú személy szerdán elárulta, hogy márciusban éles versenyen próbálják ki a riói olimpia golfversenyeinek otthont adó pályát. A viadalra a világ élvonalába tartozó női és férfi játékosokat hívják meg.

„A párbeszéd már megkezdődött a topjátékosok és a szervezők között. Ennél többet azonban nem árulhatok el” – mondta Ty Votaw az AP hírügynökségnek.

A szakember elmondása alapján az már biztosra vehető, hogy egy egynapos versenyről van szó, lévén márciusban négy napon át szinte lehetetlen vállalkozás lenne a legjobbakat egy tesztversenyre összegyűjteni, ráadásul a pályának sem tenne jót a nagy igénybevétel.

Votaw még annyit elárult a minitornával kapcsolatban, hogy március valamelyik hetének elején rendezik, hogy semmi ütközés ne legyen az LPGA/PGA/ET/Let versenyekkel.

A nemzetközi szövetség emberei az utóbbi hetekben rendeztek egyfajta pályabejárást és mindenki elégedett volt a látottakkal.

„Sétáltam a pályán, megnéztem mind a 18 szakaszt és elégedett voltam a látottakkal – mondta Votaw. – Annyit elárulhatok, hogy a játékokig már csupán apróbb munkálatokat kell elvégezni, a pályának össze kell érnie, de minden rendben van és a tervek szerint haladnak az előkészületek.”

 

A golf 112 év után tér vissza az olimpiai programba. A versenyeknek otthont adó pályát az amerikai Gil Hanse tervei alapján építik meg.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés