Steril pályán a mezőny első felében végeztek a magyarok

 A hétvégén a Cambridge melletti, kizárólag footgolf céljára kialakított Milton Parkban a European Footgolf Trophy Tour (EFTT) tizenegyedik állomását bonyolították. Tajtyi Róbert a két nap alatt mínusz 14-et (!) játszva huszadik lett.

 


A hétvégén a Cambridge melletti, kizárólag footgolf céljára kialakított Milton Parkban a European Footgolf Trophy Tour (EFTT) tizenegyedik állomását bonyolították. Tajtyi Róbert a két nap alatt mínusz 14-et (!) játszva huszadik lett.

A kontinentális sorozat a végéhez közeledik. A tizennégy állomásból már csak a horvát, a magyar (október 2-4.) és a török van hátra. A négy legjobb eredmény alapján számítandó eredmények alapján igazán izgalmas végjátékra van kilátás. A hétvégi, angliai állomáson 121-en álltak az elrúgókhoz, és 81-en (!) par alatt teljesítettek. A svájci Lionel Jacot diadalmaskodott, a két brit, Paul Oliver és Tom Spink előtt. A legjobb magyar a verseny előtt összetettben hetedik helyen álló Tajtyi Róbert volt, huszadikként zárt. Czirbus Tamás és Balázsi Csaba 45., Podusil György 60. lett, azaz mind a négy magyar a mezőny első felében végzett.

– A verseny jól szervezett és pörgős volt. Az időjárás pedig kifejezetten kegyes volt hozzánk. Napos idő, 20-22 fok, mérsékelt szél várt ránk. Egy footgolfos nagyjából ilyet rendelne mindig, ha tehetné. A pályáról egy jelző jutott eszembe: steril – fogalmazott velősen Czirbus Tamás, mikor arról érdeklődtünk, miért játszhattak ennyien par alatt. – Egy kizárólag footgolfozás céljára kialakított pálya fogadott minket, ahol az egyes szakaszokon sima út vezetett a lyukig. Sem bunker, sem egyéb akadály nem nehezítette a versenyzők dolgát. Ennek megfelelően maximális koncentrációra volt szükség, mivel a hiba eseten nem lehetett arra számítani, hogy majd a többiek is rontanak valahol.

Meglátása szerint a nemzetközi mezőny egyre erősebb, és komolyan el kell gondolkodniuk, hogyan tartsák a lepést. – A jelenleginél sokkal több gyakorlásra van szükség – tette hozzá.

Erre jó alkalom a nyolc állomásból álló, vasárnapi Footgolf Országos Bajnokság (FOB) 6. fordulója, Zircen. Ezt követően az EFTT majd szeptember utolsó hétvégéjén folytatódik Horvátországban.

Az EFTT angliai eredményei ITT, jelenlegi állása és további információk ITT.

A FOB tudnivalói IDE kattintva érhető el.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés