Megtört a jég!

 A LET egyetlen magyar profi játékosa nem lógatja a lábát, hiszen a balul sikerült LET Access Tour hamburgi versenyét követően ismét ütőt ragadott, ám ezúttal már a Ladies European Touron versenyez. A 250 ezer euró összdíjazású Tipsport Golf Masters nyitónapján egy fantasztikus 70 alatti eredménnyel nyitott, amivel eddigi legalacsonyabb ütésszámát érte el a LET-en.

A torna rangját jól mutatja, hogy olyan kiválóságok állnak az elütőre, mint a LET sorozat törökországi viadalának győztese, illetve a kereseti lista élén álló Melissa Reid, vagy a LET kereseti listájának harmadik helyezettje, Gwladys Nocera. Megemlíthetjük még a Scottish Opent megnyerő – és azzal 75 ezer eurót „kaszáló” – Rebecca Artis-t is.

Lajtai-Rózsa Csilla élete hatodik LET versenyén állt rajthoz, ahol nem titkolt célja, hogy ismét cut-olhasson.  Az eddigi öt LET-versenyéből három viadalon jutott be a CUT-ba és szeretne negyedszer is a legjobbak közé kerülni. Első napi eredményével közelebb került a célhoz, sőt akár még messzebb is juthat, ugyanis első napi -2-es score-jával az élmezőnyben van.

Csicsinek korán kezdődött a nap, hiszen már 7:33-kor elütött az egyes tee-ről, aminek nagyon örült, hiszen elkerülte a hőséget legalábbis az első kilencen, amelyet evenpar-ra hozott: egy bogeyt és egy birdiet ütött a par-ok mellett. A pálya hátsó része azonban jóval nyitottabb, ott már hőség tombolt, de ez cseppet sem zavarta meg Csillát. A 10-es par 5-ösén, illetve a 12-es par 4-esén újabb birdie került fel a kártyájára. A hátralévő öt szakaszt kiegyensúlyozottan par-ra hozta, így eddigi legalacsonyabb ütésszámát, 69-et ért el a nyitónapon és az igen előkelő T 21. pozícióból várhatja a torna második napját. Csicsi a versenynapot követően hozzátette, hogy a csütörtöki pro-am-en való indulása nagyban hozzájárult a mai kitűnő eredményéhez.

A nyitónapot Becky Morgan vezeti par alatti 9 ütéssel a második Nicole BrochLarsen (-7) és FabienneIn Albon (-6) előtt.

Eredmények:

http://hosszabbitas.hu/

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés