Boór Bettina lett a jubileumi, a 190. Anna-bál szépe

 Az idén 190. alkalommal rendezték meg az Anna-bált. Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére.

Az idén 190. alkalommal rendezték meg az Anna-bált. Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére.

A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is.

Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt.

Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.

Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel) színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.

Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

1975, a 150. Anna-bál éve után a népművészet is bevonult a bálterembe, ahol magyar tájegységek mutatkoztak be, így 1976-ban Kalocsa, 1977-ben Hódmezővásárhely, 1980-ban Karcag volt Balatonfüred vendége.

(Képen: Kocsis Korinna, a 185. Anna- bál szépe, szépségkirálynő)

Az Anna-bálon az első helyezett hölgy Viktória díszítésű, a II. helyezett Rotschild, a III. helyezett pedig Aponyi mintával díszített Herendi porcelánvázát kap a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásaként.

(Képen: Littkey Farkas vitorlázóbajnok, sokszoros Kékszalag győztes)

Az idei bált Seszták Miklós fejlesztési miniszter nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy Balatonfüred nemcsak őrzi hagyományait, hanem kamatoztatja is azokat. Részt vett még a bálon többek között Dr Bóka István balatonfüredi polgármester, Dr Kovács Árpád (volt Állami Számvevőszék elnök), Littkey Farkas vitorlázóbajnok (sokszoros Kékszalag győztes), Melocco Miklós szobrászművész, Suchman Tamás (volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter), Geskó Judit kurátor (a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének felügyelője), Haumann Máté színművész, Kocsis Korinna (a 185. Anna- bál szépe, szépségkirálynő), Kozmér Alexandra balett művész, Ókovács Szilveszter főigazgató (Magyar Állami Operaház), Dr. Schiffer Miklós stílusszakértő, a zsűri elnöke, Simon Attila vezérigazgató (Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt.), Sulák Martina, a 189. Anna-bál szépe, V. Kulcsár Ildikó író, újságíró, Zettwicz Sándor, a 77 elektronika Kft. ügyvezetője, Zoób Katti divattervező, Körtvélyes Éva újságíró (Hello! magazin), Radványi Dorottya műsorvezető, Kulcsár Tibor (Kulcs-Soft vezérigazgató), Rónai Gábor tolmács, üzletember (Royal Diamond), stb. A műsorvezető és a bál háziasszonya Kéri Kitty színművész volt. Az idei évben jó pár golfozó is feltűnt a vendégek között: nem véletlen, hogy Hegyi J. Attila részt vett az eseményen, ugyanis párja, Kocsis Korinna volt már az Anna-bál szépe, valamint itt volt Kulcsár Tibor, Dr Horváth Dávid és más golfozók is.

(Képen: Kulcsár Tibor és felesége, Erika Turbucz)

A bálon este tíz óráig lehetett a legszebb hölgyre szavazni, a tizenöt legtöbb szavazatot kapó nő közül a zsűri választotta ki a legszebbeket. Ők Boór Bettinát választották a 190. Anna-bál szépévé. Első udvarhölgye a nyíregyházi Barna Dóra, második udvarhölgye pedig Szép Csenge lett. A bálkirálynő jutalma, ebben az évben is az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kapott. Nagyon jól éreztük magunkat.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés