Közgyűlés

 A Magyar Golf Szövetség 2015. május 20-án tartotta éves rendes közgyűlését. A közgyűlés fő napirendi pontjai között szerepelt a szövetség 2014. évi szakmai és pénzügyi beszámolója, mérlege és közhasznúsági jelentése, a 2015. évi pénzügyi tervének elfogadása valamint a szervezet alapszabályának módosítása.

A Magyar Golf Szövetség 2015. május 20-án tartotta éves rendes közgyűlését. A közgyűlés fő napirendi pontjai között szerepelt a szövetség 2014. évi szakmai és pénzügyi beszámolója, mérlege és közhasznúsági jelentése, a 2015. évi pénzügyi tervének elfogadása valamint a szervezet alapszabályának módosítása.-számolt be az MGSZ.

Sugár András, a Magyar Golf Szövetség elnöke felszólalásában ismertette az elmúlt év kiemelkedő mérföldköveit: a hosszú-távú sportágfejlesztési stratégia megvalósításának állomásait, Rózsa Csilla profi karrierjének támogatását és azokat a céltámogatási szerződéseket, amelyeket a szövetség a riói olimpiai kvalifikáció megszerzéséhez szükséges pénzügyi háttér megteremtése érdekében a kormányzati szervekkel kötött. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szövetség tavalyi terveiben kiemelt helyet foglalt el a junior válogatott felkészítése, nemzetközi versenyeztetése, eredményeinek javítása, a válogatott keret bővítése valamint újabb tehetségek bevonásával, az utánpótlásbázis szélesítésével a junior program fejlesztése. 2014-ben tovább erősödtek a diplomáciai kapcsolatok, az MGSZ nemzetközi színvonalú versenyeket rendezett, és aktívan hozzájárult az EGA munkájához. A szövetség elnöke a golfszakmában elért sikerek között a golf akadémiák fejlesztését, a Senior Golfozók Társaságával, a Magyar Profi Golf Egyesülettel és a Bíró Bizottsággal közösen élért eredményeket emelte ki. Sikeresnek ítélte meg a kommunikáció területén tett erőfeszítéseket is, hiszen a megnövekedett média megjelenések, a média partnerekkel kötött stratégiai megállapodások valamint az új, európai színvonalú honlap fejlesztése hatékonyan hozzájárult a klubok és a golf sport hazai népszerűsítéséhez.

A szervezet gazdálkodásával kapcsolatban kiemelte, hogy a tervszerű és átlátható gazdálkodásnak köszönhetően a szövetség minden feladatának és fizetési kötelezettségének eleget tett. Sajnálatosnak ítélte a golfozók számának világméretű, ezért hazánkat is érintő csökkenését.  Mindemellett hangsúlyozta, hogy a hazai számok mögött más tendencia is megfigyelhető, ezért a jövőben – az elfogadott alapszabály módosítás alapján – a golfozók számát a kiadott versenyengedélyek alapján állapítják meg.  Végezetül az elnök a 2014. évi bevételek és kiadások főbb tételeit ismertette.

A beszámoló befejezéseként a 2015-ben megvalósítandó célokról beszélt, amelyek között továbbra is kiemelt hangsúlyt fektetnek a hosszú-távú stratégiai célok megvalósítására, Rózsa Csilla támogatására valamint a junior válogatott fejlesztésére, a junior program bővítésére. Idén is cél a színvonalas, nemzetközi EGA versenyek szervezése, valamint az együttműködés javítása a klubokkal és a hazai és nemzetközi szervezetekkel a golf fejlesztése és népszerűsítése terén.

A közgyűlés az Ellenőrző Testület javaslata alapján a Magyar Golf Szövetség 2014. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, mérlegét és közhasznúsági jelentését egy tartózkodás mellett egyhangúlag megszavazta.

A közgyűlés folytatásaként Sugár András a szervezet 2015. évi pénzügyi tervét ismertette. Vita bontakozott ki a junior program támogatási rendszerét illetően, amelynek fejlesztési lehetőségét az elnökség hamarosan megvizsgálja. Ezt követően a szervezet 2015. évi pénzügyi tervét egyhangúlag elfogadta.  Befejezésként a szövetség alapszabályának módosítását szavazták meg a képviselők.

MGSZ


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés