Nehéz napot zárt Rózsa Csilla

 Eddigi legnehezebb napján van túl Rózsa Csilla, a LadiesEuropean Tour sorozat egyetlen magyar versenyzője. A 18 éves golfozó a Turkish Airlines Ladies Open harmadik napján +7-et játszott, így együttállásban jelenleg a 63. helyen áll.

Eddigi legnehezebb napján van túl Rózsa Csilla, a LadiesEuropean Tour sorozat egyetlen magyar versenyzője. A 18 éves golfozó a Turkish Airlines Ladies Open harmadik napján +7-et játszott, így együttállásban jelenleg a 63. helyen áll.

A harmadik nap sajnos nem sikerült olyan jól Csilla számára, mint az azt megelőző kettő. A fiatal magyar golfozó, ahogy hétfőn, úgy kedden is bogey-val kezdte a napját, viszont rögtön egy birdie-vel korrigálta az egyesen összeszedett plusz ütést. A folytatásban azonban a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem jöttek a birdiek. Csicsi az első 9 utolsó három szakaszán bogey-zott, majd a pálya hátsó részén még négy bogey került fel a score-kártyájára, így összességében 80 ütésből teljesítette a napot. Csilla (74, 74, 80=228, +9) így jelenleg együttállásban a 63. helyen áll, a német Steffi Kirchmayrt, a lengyel Martyna Mierzwát és a spanyol Virginia Espejót megelőzve. 

A torna harmadik napján a mezőny nagy részének meggyűlt a baja a törökországi pályával, Csillával együtt a mezőny fele (nagyjából 31-32 játékos) is par feletti eredménnyel zárt.

„A greenek ma gyorsabbak és keményebbek voltak, mint tegnap. Nem igazán éreztem őket, és volt sajnos jó pár 3 puttom. Sajnos a drive-okat sem ütöttem annyira jól, mint a verseny első két napján. Őszintén egy kicsit kiestem a formámból, mármint kondíció ügyileg, és a mai nagy meleg is rásegített erre. Az elején még egyben tartottam a dolgokat, de a gurítások bizonytalansága átrakodott az ütéseimre is. Ma egyszerűen nem sikerült felvennem a ritmust.

De amiért jöttünk, a CUT megvan. Eddig is, és továbbra is az a cél, hogy jól érezzem magam a pályán. Sokat hagytam ki, ami ma meglátszott, de holnap még van egy nap, hogy felszívjam magam!”- értékelte harmadik napi teljesítményét közvetlenül a verseny után, Rózsa Csilla.”

Csilla után caddie-jét Szeberényi Mátét is felkértük, hogy számoljon be lapunknak a harmadik napi eseményekről:

„Jól indultunk, ami eddig egyik napon sem sikerült, bár érezhető volt, hogy a greeneken nincs meg Csicsiben az a magabiztosság, ami eddig tapasztalható volt. Az egyesen beszedtünk egy 3 puttot viszonylag közelről, ez nyilván nem segített, majd a 7-esen és 8-ason is kimaradt a par putt, ez pedig kicsit elvitte a swinget is.

A 9-esen az első ütéssel vízbe kerültünk, de 6 méterről mentette a bogey-t Csicsi, majd a 10-esen kb. 4-ről a part, de a 12-es 13-ason egymás után 3-at puttolt, ezt már nem bírtuk el. Rettenetes hőség volt ma, a szél se rezzent, ezeken a greeneken pedig nem fér bele a bizonytalankodás.

Mégis azt mondom, sokkal jobb, hogy ez a score ma jött és nem tegnap vagy tegnapelőtt. Az a fontos, hogy ennyi kihagyás után játékban van Csicsi és nem az, hogy 35., 47., vagy 55. helyen végez (hangsúlyozom, ez az én véleményem, én így látom), amellett, hogy pontok és pénzdíj szempontjából nyilván nagyon is fontos.

Benne volt egy ilyen nap, elfáradtunk… A cél az, hogy holnap tiszta fejjel menjünk ki a pályára, és élvezze Csicsi a játékot, jól érezze magát, hogy jó szájízzel hagyhassuk el Törökországot!”

Az utolsó nap előtt a tornán jelenleg a 2010-es bajnok Melissa Reid (65, 69, 74=208, -11) vezet egy ütés előnnyel a skót Pamela Pretswell előtt.

A torna eredményét itt lehet követni, vagy a LET youtube oldalán.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés