A bukik szerint Rory a favorit

 Rory McIlroy egykori bajnokként, egyben esélyesként várhatja a ma kezdődő Wells Fargo Championshipet. Az északír világelső 2010-ben nyerte meg a viadalt, majd két évvel később is közel állt a győzelemhez, ám akkor playoffban végük kikapott Rickie Fowlertől. McIlroy nagyon sűrű program közepén jár, az elmúlt három hétben is versenyzett és az elkövetkezendő hetekben sem lassít, ám formáján az erőltetett menet egyelőre nem hagyott nyomot.

McIlroy a fogadóirodák szerint a legfőbb esélyese a több mint 7 millió dollár összdíjazású versenynek, sikerét 3 az 1-hez adják. A szakértők úgy gondolják, hogy az idény második Major-tornáján a US Openen is a fő esélyesek között lesz az északír, ottani sikerét 6 az 1-hez adják. A Wells Fargo tornán legendásan jól megy McIlroynak, a győzelme után bár 2011-ben lemaradt a CUT-ról, de 2012-ben playoffig jutott, 2013-ban 10. lett, tavaly pedig 8-ként zárt.

McIlroy győzelmét amúgy annyira biztosra veszik a fogadóirodák, hogy ennyire jó odsokkal az idei Honda Classic tornán jegyezték utoljára, igaz ott nem sikerült nyernie, sőt a CUT-ba sem került be.

A hétvégi verseny már sorozatban a harmadik viadala lesz az északírnek, ám ezt követően sem áll le, még két tornán vesz részt a US Openig. A világelső kiváló formában van, megnyerte a WGC Match Play tornáját, majd 8. lett a Players Championshipen. A Wells Fargo után amúgy az European Tourra teszi át székhelyét McIlroy, megpróbálja ugyanis megvédeni a címét a BMW PGA Championshipen, majd az Irish Openre utazik, ahol olyan PGA Tour sztárokkal méri majd össze tudását, mint például a Players-bajnok Rickie Fowler, vagy a Wells Fargo tornán éppen flight-társaként szereplő Patrick Reed.

Amúgy arra is van esély, hogy McIlroy egy hatos sorozatot tud majd le a US Openig, hiszen nem valószínű, hogy kihagyja a Memorial Tournamentet, Jack Nicklaus versenyét, ahol többek között Tiger Woods is a mezőny tagja lesz.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés