Breaking: Szelek szárnyán CUT-olt

 Horváth Marcell karrierje meredeken ível felfelé, hiszen a St. Andrews egyetem közgazdaságtan és menedzsment szakos hallgatója, emellett szenvedélyének, a golfnak is hódolhat az egyetemi csapatban. Jelenleg a Brit bajnokságon belül, a skóciai egyetemi bajnokságon vesz részt, ahol ítéletidőben sikerült kiharcolnia a cut-ba jutást!

A körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak. A gyakorló napot már a verseny megkezdése előtt elfújta a szél, így magyar bajnokunk csupán 5 lyukat tudott bejátszani. Az idő a következő napokban sem kegyelmezett az indulóknak, hiszen a viharos szél továbbra is uralta a pályát. A versenybizottság többször fontolóra vette a verseny leállítását, de végül úgy döntöttek engedik a játékot. Marci végig higgadt és megfontolt játékot mutatva, első napon +2-t, a következő napon +4-et teljesítve, összesítésben a 14. helyen jutott a legjobbak közé.

Az ítéletidő miatt +19-nél húzták meg a Cut határt, amelyet a 104 indulóból így is csupán 48 golfozónak sikerült teljesítenie. Az eredményekből jól látszik, magyar bajnokunk menyire jól teljesített a 4 hcp alatti erős mezőnyben.  

Horváth Marcell eredményeiről, a következőkben is beszámolunk, aki az utolsó napon 36 lyukat játszik!

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés