Ironikus eskütételek golfosoknak

Legtöbbünk számára az év első hetei egyfajta újrakezdésről, tiszta lapról szólnak, így bátrabban ígérünk változást magunknak szilveszterkor. Sokaknak az újévi fogadalom egyfajta motivációként és útirányként szolgál. A következőkben összegyűjtöttünk golfos „eskütételeket”, amik olykor kissé ironikus hangvételűre sikeredtek.

Fogadom, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a HCP-met a lehető legkisebbre csökkentsem, vagy még annál is lejjebb.

Fogadom, hogy a 2018-as évben minimum egy hole in one-t ütök, amely eredményemet aztán az önéletrajzomban is szívesen, bekeretezve feltüntetek.

Fogadom, hogy a bag-em csakis számomra kedves ütőket fog tartalmazni, amikben vakon megbízom, így még a Mikulás is megirigyelheti majd golfos puttonyom tartalmát.

Fogadom, hogy odafigyelek étkezési szokásaimra, és az esti film közben már nem habzsolok be egy tábla finom csokoládét, és/vagy nem csábulok el egy ínycsiklandozó csülökpörkölt láttán.

Fogadom, hogy mindig az éppen aktuális golfos divatnak megfelelően fogok a pályára lépni, de azért a bohóc és a játékos közti határt nem lépem át.

Fogadom, hogy a jövőben maximálisan szem előtt tartom a golf népszerűsítését, akár azzal is, hogy a hétköznapokban „I love golf” feliratú pólóban igyekszem magamra és a sportra felhívni a figyelmet.

Fogadom, hogy mindig a győzelem lebeg majd a szemem előtt, de az esetleges rosszabb teljesítményt is egy lehetőségként, tanulási opcióként fogom fel.

Fogadom, hogy a magasan szálló labdáimmal igyekszem az adott lyukat megcélozni, a levegőben gyanútlanul szálldosó madarakat megpróbálom nem leszedni a légtérből.

Fogadom, hogy a pályán a nyugodt lelkiállapotot és a vidám lelkületet fogom képviselni, mivel ennek jegyében maga a játék is kellemesebb hangulatban telik.

+ 1:

Fogadom, hogy a golfos eseményeken mindig előnyösen fogok pózolni, hogy aztán majd jól mutassak a Hungarian Golf hasábjain és internetes portálján.

A Hungarian Golf Magazin csapata ezúton kíván sikerekben gazdag boldog új esztendőt! :)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés