Véget ért a Sárkány Center idei versenye.

 A két forduló összesítésében szoros eredmények születtek a VA kategóriában a harmadik helyért.

A két forduló összesítésében szoros eredmények születtek a VA kategóriában a harmadik helyért.

Magyar Tibor egyenletes vhcp-hez közeli játékkal kétszer is nyert, így az első hely sorsa nem volt kétséges. Második helyen szintén stabil játékkal játszó Kerekes József végzett.

A 3. helyért kiélezett küzdelem folyt, 3-an is azonos pontszámot értek el a két fordulóban, így a két verseny során összegyűjtött stbf pontok összege döntötte el a végeredményt, aki a legtöbb stbf pontot gyűjtötte össze, az lett a harmadik helyezett, aki nem más, mint Zainin Hashim lett! Szorosan mögötte Komjáthy Gábor és Ágoston Mihály akik ugyan hasonló pontszámot értek el, de a két verseny során kevesebb stbf pontot gyűjtöttek.

A VB kategóriában játszók között a megszerzett sorozatverseny pontok döntöttek, így az első helyet Palya Ferenc szerezte meg aki ugyan egyszer sem nyert, de stabil játékkal egy 2. és egy 3. is hely elég volt neki a győzelemhez.

A második helyezett figyelemre méltó teljesítménnyel a junior Hideg Ádám lett, míg a harmadik helyen Steve Lim végzett.

Gratulálok a helyezetteknek, jövőre 4 fordulóban mérhetjük össze majd a tudásunkat. A sorozatversenyeknél nagyon nagy előny, bár itt ugyan csak 2 forduló volt, de látszik, hogy a stabil részvétel sokszor többet ér mint egy-egy győzelem...

Az eredményhirdetésre szilveszter előtti napon kerül sor 30.-án, amelyet egy tavalyihoz hasonló Longest Drive - Nearest to Pin versennyel kötjük össze. Részletes kiírás hamarosan!

 

Mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt kívánok! A Sárkány Center természetesen nyitva tart az ünnepek között is...


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés