Woods és Vonn egy hullámhosszon

Tiger Woods és Lindsey Vonn egyaránt ezen a héten térnek vissza hosszúra nyúlt kényszerpihenőjükből. A golfozó hátsérüléssel bajlódott, míg az olimpiai bajnok síző térdsérüléséből épült fel. Az utóbbi időszak saját bevallásuk szerint borzasztóan nehéz volt mindkét sportoló számára, ám a rehabilitáció hosszú és fáradtságos hónapjai alatt egymásból merítettek erőt.

Tiger Woods a héten saját tornáján a floridai Hero World Challeng névre keresztelt versenyen tér vissza. A volt világelső a PGA Championship óta nem indult hivatalos versenyen, jó pár hónapig ütőt sem vett a kezébe, ám az utóbbi hetekben már edzet, sőt pár napja bejelentette, hogy Chris Como személyében megvan az új edzője is. Woods mellett barátnője, Lindsey Vonn is a hétvégére tervezi visszatérését, az olimpiai bajnok síző térdsérülés miatt viszont jóval hosszabb ideje harcképtelen, többek között a tavalyi olimpiát is ki kellett hagynia majd a komplett 2014-es szezont. Mindkét sportoló nehéz időszakon ment keresztül, Vonn korábban bevallotta, hogy depresszióval is küzdött, ám úgy tűnik mindketten túl vannak a nehezén köszönhetően többek között annak, hogy egymásból is erőt tudtak meríteni.

"Tiger és én is nehéz időszakon mentünk keresztül. Sérüléssel bajlódtunk, ám minden rosszban van valami jó, ezúttal az, hogy a miután szinte egy időben sérültünk meg, a rehabilitációt együtt végezhettük. A konditeremben együtt dolgoztunk, láttuk egymást, hajtottuk, bíztattuk, motiváltuk egymást. Úgy gondolom, hogy sokat segítettünk a másiknak, inspiráltuk egymást és ez is segített a tökéletes felkészülésben" - beszélt Vonn a CNN hírtelevízió munkatársának az utóbbi időszakról.

Woods és Vonn is igen elfoglalt lesz a hétvégén, hiszen Tiger már csütörtökön megkezdi szereplését a floridai tornáján, míg az olimpiai bajnok síző a világkupa sorozat albertai versenyén tér vissza.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés