A hétvégén Vajnóczki Gáborra emlékeztünk. Egy életvidám, mindig segítőkész, szívvel-lélekkel társait támogató kiváló ember hagyott itt minket 2008-ban, aki pótolhatatlan nagy űrt hagyott maga mögött. Gábor szavai, huncut mosolya még élesen él emlékeinkben. Így búcsúztunk tőle évekkel ezelőtt publikált cikkünkben és ezekkel a sorokkal emlékezünk rá ma is:

"A score kártya nem képeskönyv" - mondta sokszor, amikor azt magyaráztuk, hogy miért játszottunk ilyen vagy olyan számú score-t. De az élet talán mégis képeskönyv, mert kifelé látszanak ugyan színes lapjai, azonban mindig elrejti a bennünk, a mélységekben zajló küzdelmeket, viharokat. Talán jobban kellett volna olvasnunk a sorok között? Talán lett volna jel, amit ha látunk, ha jobban figyeljük az apró rezdüléseket, a félmosolyokat, a félbemaradt mondatokat, akkor másféle történet születik Gábor képeskönyvének lapjain.

A lendületes, energikus, sok-sok versenyt szervező, lelkiismeretesen mindent többször pontosító, nemzetközi és hazai fair play díjjal is kitüntetett játékos, a golf szerelmese, tiszta szívű játszótársunk, elment. Magunkra hagyott minket egy jó barát, egyedül, a saját score kártyáinkkal. Az övébe már többé már nem nézhetünk bele, de talán jel ez arra, hogy jobban figyeljünk egymásra, ne elégedjünk meg a színes felszínnel.

Nehéz elhinni, hogy nincs többé, hogy nem szólal meg a telefon, hogy rekedtes hangján megkérdezze: "Na, mit játszottál?".

Gábor, te mit játszottál?

Üres a pálya, nehéz a szív! Hiányzik egy játékostársunk, nem kacsint ránk többé huncut mosolyával. A magyar golf Minarik Edéje itt hagyott bennünket.

Már csak azt reméljük, ahová Ő ment, ott mindig csodásan zöld a green!