McGinley befejezte

Paul McGinley miután győzelemre vezette az európai csapatot a 40. Ryder Kupán úgy vonul be a történelembe, mint az a golfozó, aki játékosként és kapitányként összesen 6 győztes tornát tud maga mögött. Az ír golfozó éppen ezért úgy érzi, hogy a csúcson kell abbahagynia, ezért több Ryder Kupán kapitányként és asszisztensként sem kíván elindulni.

Paul McGinley miután győzelemre vezette az európai csapatot a 40. Ryder Kupán úgy vonul be a történelembe, mint az a golfozó, aki játékosként és kapitányként összesen 6 győztes tornát tud maga mögött. Az ír golfozó éppen ezért úgy érzi, hogy a csúcson kell abbahagynia, ezért több Ryder Kupán kapitányként és asszisztensként sem kíván elindulni.

Paul McGinley játékosként háromszor, asszisztensként kétszer nyert Ryder Kupát, vasárnap pedig kapitányként is a csúcsra ért. 2002-ben az ő gurítása jelentette a végső sikert az európai csapatnak, ezúttal pedig szintén alaposan kivette a részét az európai győzelemből, igaz most mint taktikus.

"Hat Ryder Kupán vettem részt, mind a hatot győzelemmel zárta Európa, végtelenül szerencsésnek érzem magam" - mondta az öröm pillanataiban a sikerkapitány.

"Voltam játékos, majd asszisztens, majd most kapitány. Végig jártam a szamárlétrát. Hatból hatot nyertem, hat csodálatos élménnyel gazdagodtam. Nagyon örülök, hogy mindig tudtam segíteni, de ennél már nincs feljebb. Úgy gondolom, hogy bárki is lesz a kapitány, asszisztensként nem tudnám maximálisan segíteni, ugyanis nem tudnám magamban tartani, ha valamivel nem értek egyet, kiindulva a mostani sikerből" - beszélt nagyon őszintén a jövőbeli szerepvállalásról McGinley.

A négyszeres European Tour tornagyőztes játékosnak azért lesz még szerepe a Ryder Kupák során, hiszen benne van abban a testületben,a mely a következő kapitányt kiválasztja a 2016-os kiírásra. McGinley mellett többek között még José Maria Olazábal, Colin Montgomerie, valamint az European Tour első embere, George OGrady is tagja a tagságnak amely dönt a következő kapitányról, amely nem lesz könnyű döntés McGinley számára.

A jelöltek között van ugyanis Darren Clarke, az északírek 2011-es Open bajnoka aki nagyszerű barátságot ápolt McGinley-vel, egy szobában laktak a Ryder Kupák során. A barátság viszont megromlott, miután az északír nem támogatta McGinley-t és Colin Montgomeriet javasolta a 2014-es csapat kapitányának. Clarke döntését azzal indokolta, hogy úgy érezte Monty nagyobb név - ez kétségtelen - McGinley-nél és az európai csapatnak rá lett volna szüksége a Skóciában ikonként tisztelt Tom Watson ellenében. McGinley vezetésével ugyanakkor nyert a csapat, kérdés, hogy a felek félre tudják-e tenni személyes ellentéteiket a jövőben. McGinley mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy professzionális döntést fog hozni, melyet nem befolyásol majd a Clarke és közte meghúzódó ellentét.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés