Új verseny a láthatáron

Október első hétvégéjén kerül először megrendezésre a Pannonia Masters kétnapos verseny, mely egy újabb lehetőséget jelent a felnőtt játékosoknak a bizonyításra. A verseny ötletgazdáját és fő szervezőjét, Dudás Károlyt kérdeztük.

Október első hétvégéjén kerül először megrendezésre a Pannonia Masters kétnapos verseny, mely egy újabb lehetőséget jelent a felnőtt játékosoknak a bizonyításra. A verseny ötletgazdáját és fő szervezőjét, Dudás Károlyt kérdeztük.

„A Pannonia Masters versenyt az olyan felnőtt, illetve idősebb játékosok számára találtuk ki, akiknek munka, család és egyéb kötelezettségek miatt nem jut idejük a gyakorlásra, és ezért a versenyeken is eleve hátránnyal indulnak.”  – kezdte Dudás. 

A stroke play verseny 2x18 szakaszon fog zajlani a máriavölgyi pályán, ahol a hármas flightok hcp sorrendben fognak indulni szombaton. A verseny második napján az elért stroke eredmények emelkedő sorrendjében indulnak a játékosok.

„Szeretnénk egy minél pörgősebb, élvezetesebb versenyt rendezni, ezért úgy döntöttünk, hogy par fölött öt ütésnél nem érdemes tovább játszani. A pin pozíciókat is úgy alakítottuk, hogy egyes szakaszon nehezebbek, másokon könnyebbek legyenek, hogy minden tudásszintű versenyző élvezetét lelje a játékban.” – tette hozzá.

A verseny öt kategóriában kerül meghirdetésre, melyben a 0 és10, 10 és 15, 15 és 20, 20 és 25, illetve 25 és 30 közti hendikeppel rendelkező játékosok versenyeznek. A kategóriák nettó győztesei azonban csak azok közül kerülhetnek ki, akik mindkét napon a tee-hez állnak. A nyertesek két napra és két főre szóló greenfeet nyerhetnek az ausztriai Adamstal Golf Club 18 és 9 szakaszos, elsőrangú pályáira, szállással és ellátással együtt, illetve kapnak még egy-egy méretre szabott zöld dzsekit is. Mindkét nap lesz Longest Drive és Nearest to the Pin verseny is, melyek legjobbjai is különdíjban részesülnek.

„Mivel a bajnokságunk először kerül megrendezésre, sok elintézni való akadt a szervezéssel kapcsolatban. Bízunk benne, hogy jól fog lezajlani a hétvége, és jövőre is megrendezhetjük a versenyt. Akkor már bizonyára gördülékenyebben fognak menni a folyamatok, és több különlegességet is be tudunk iktatni a bajnokság menetébe.” 

A verseny kiírása itt érhető el >>


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés