Deutsche Bank flightok

A mai napon veszi kezdetét a FedEx Kupa-sorozat rájátszásának második tornája, a Deutsche Bank Championship. A viadalt a TPC Boston par71-es pályáján rendezik, a játékosok között pedig 8 millió dollárt osztanak szét. A mezőny eredetileg már csak 100 főből állna, ám több neves hiányzó miatt mindössze 94-en állnak rajthoz. Köztük lesz természetesen Rory McIlroy is, aki majd a legutóbbi tornán győztes Hunter Mahannel lesz egy flightban.

Mahan ér McIlroy mellett Jimmy Walker is a flight tagja lesz, az észak-ír mellett ő az egyedüli a mostani szezonban aki három tornát nyert, igaz egyet még az előző naptári évben, kettőt pedig az idei év elején. McIlroy és Mahan nagy formában vannak, előbbi utóbbi négy versenye közül hármat megnyert, míg az amerikai éppen a FedEx Kupa rájátszásának nyitótornáját, a The Barclays-t tudta megnyerni. Mahan a múlt héten aratott sikerének köszönhetően bebiztosította helyét a playoff záró tornáján, a Tour Championship versenyen, melyen sorozatban immáron nyolcadik alkalommal vehet részt.

Az érdekesebb flightok közül ki kell emelni a Kuchar, Watson, Furyk alkotta triót, ahol a FedEx Kupa pontversenyének 4., 5., és 6. helyezettje lesz majd egy flightban. Matt Kuchar caddiejének borzalmasan nehéz dolga lesz, ugyanis pár napja veszítette el szeretett feleségét, ám ennek ellenére vállalja a játékot. A mezőny amúgy osztozik a caddie gyászában, minden egyes játékos fekete szalaggal lép majd pályára.

A tornán több neves játékos nem indul el, így hiányzik majd Graeme McDowell, aki pár napja lett apuka, Paul Casey aki pár hét múlva léphet be az apák klubjába. Sergio Garcia és Justin Rose sem játszik Bostonban, ők családi okokra hivatkoztak, míg Jason Duffner nyaksérülés miatt mondta le a részvételt. 

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés