A nyugalom és béke szigete

Anyaklubja, a tatai Old Lake mellett Dibusz Lászlót szoros szálak fűzik a Bakonyhoz is, hiszen másodtagságban áll a zirci golf klubbal. László részvétele a hétvégi versenyen azonban még kétséges, hiszen másfél hete lábadozik egy sérüléséből, ami miatt az elmúlt időkben hanyagolnia kellett a játékot.

Anyaklubja, a tatai Old Lake mellett Dibusz Lászlót szoros szálak fűzik a Bakonyhoz is, hiszen másodtagságban áll a zirci golf klubbal. László részvétele a hétvégi versenyen azonban még kétséges, hiszen másfél hete lábadozik egy sérüléséből, ami miatt az elmúlt időkben hanyagolnia kellett a játékot.

„Sajnos körülbelül tíz nappal ezelőtt lesérültem, nem tudok biztonsággal lábra állni, ezért a hétvégi ranglistaversenyen való részvételem még kétesélyes. Nagyon szeretnék már játszani, előző héten is próbáltam, akkor elég kevés sikerrel. Most már viszont vannak pozitív jelek, úgyhogy bizakodó vagyok. Ám, ha sikerül elindulnom a versenyen, akkor is csupán a játék kedvéért mennék le, nem az eredményre fogok koncentrálni, hiszen már jó ideje nem is fogtam ütőt a kezemben. Persze vigyázni kell a visszatéréssel, nem ártana elkerülni a rásérülést.

Nagyon örülök viszont annak, hogy a magyar golfozók közül egyre többen kezdik felfedezni a zirci klubbot, és egyre nagyobb létszámmal jönnek el a versenyekre. Ugyan voltak, akiktől negatív véleményeket hallottam azzal kapcsolatban, hogy a 9 szakaszos pályán 18 lyukas versenyeket rendeznek. Engem ez azért nem zavar, mert bár tényleg 9 green és 18 pályatest van Szarvaskúton, de az elütők a második kilencen változnak, más pozícióból kell ütni, így a 18 szakaszos verseny élménye abszolút megvan. Ugyanakkor ez a hiányosság eléggé korlátozza a résztvevők számát, jelenleg 40-50 fő a pálya maximális befogadóképessége.

Amit én igazán szeretek a Forest Hillsben, az a klub fantasztikus atmoszférája, gyönyörű környezete. A hétköznapi rohanásból hihetetlen élmény megérkezni a nyugalmat árasztó Zirce, a Bakony szívébe, ahol olyan tiszta a levegő, hogy az ember szinte beleszédül. A klub konyhája is kiváló, nem beszélve a medencéről, amit más hazai pályáknál még nem tapasztaltam. Nagyon jó érzés egy fárasztó, 18 szakaszos játék után fürödni egyet. De ugyanitt megemlíthetném az egyedülálló szépségű driving range-t, a személyzet udvariasságát és szakértelmét, és azt a megannyi apró dolgot, amitől az ember úgy érzi, megérkezett a béke szigetére. Várom már nagyon, hogy visszatérhessek.” 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés