Haney: első az egészség!

 Hank Haney is megszólalt Tiger Woods ügyében. A 14-szeres Major-győztes játékos egykori edzője szerint most nem az a fontos, hogy Woodsnak ki lesz az edzője, hanem az, hogy a volt világelső 100%-osan egészséges legyen, mert csak úgy tudja elvégezni a szükséges edzésmennyiséget. 

Hank Haney is megszólalt Tiger Woods ügyében. A 14-szeres Major-győztes játékos egykori edzője szerint most nem az a fontos, hogy Woodsnak ki lesz az edzője, hanem az, hogy a volt világelső 100%-osan egészséges legyen, mert csak úgy tudja elvégezni a szükséges edzésmennyiséget. 

Haney szerint ugyanis Woods nem gyakorolt eleget, ennek hiányában pedig hiba elvárni, hogy jöjjenek az eredmények. Haney hat éven át volt Woods mestere, a páros 31 tornagyőzelmet aratott a kapcsolatuk alatt, ebből hat siker Major-tornán született. Woods Foley irányítása alatt nem nyert Majort, valamivel kevesebb mint négy éves együttműködésük során 8 tornagyőzelmet jegyzett. Foley módszereit gyakran kritizálta Haney, ám a szakember szerint kettőn áll a vásár, a sikertelenséget nem lehet csak és kizárólag Foley nyakába varni.

Haney szerint nem lehet tudni, hogy Woods gyakorolt keveset, a Foley által elmondottak nem jutottak el pontosan Woodshoz, aki esetleg nem tudta befogadni megfelelően az információkat, vagy más oka van annak, hogy Woods nem működött annyira hatékonyan, mint korábbi mesterei irányítása alatt.

„Vagy Sean nem magyarázta el rendesen a végrehajtandókat, vagy Tiger nem hitt benne eléggé, esetleg Tiger volt az, aki nem volt elég alázatos” – vélekedett Haney.

Woods egykori edzője az idény során többször kijelentette, hogy nem látja kellően elhivatottnak Tigert. Haney szerint ha Woods nem gyakorol, akkor a világ összes edzője együttvéve sem tud eredményt elérni még akkor sem, ha a tanítvány történetesen a sportág valaha volt legjobb játékosa. A szakember úgy véli, hogy Woodsnak meg kell gyógyulnia, majd azt követően keményen el kell kezdenie edzeni és gyakorolni, ha vissza akar térni arra a szintre, ahol korábban volt.

Tiger Woods legközelebb decemberben indul majd versenyen, ám az elkövetkezendő másfél hónapban pihen és a gyógyulásra összpontosít. Woods a szezon során mindössze nyolc tornán indult, kettőtől visszalépett, kettőn lemaradt a CUT-ról. Legjobbja egy 25. hely a Cadillac Championshipen még márciusban. Idén Woods két Major-tornán vett részt, az Openen pályafutása legjobb Major-helyezését könyvelhette el (69. lett), míg a PGA Championshipen lemaradt a CUT-ról.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés