Közel az élmezőnyhöz

A Magyar Golf Szövetség szervezésében, jó időjárási viszonyok között vette kezdetét az OTP Bank, 36. Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnoksága, Balatonudvariban. Jól indultunk, bár akadtak játékosaink, akiktől többet vártunk. Örömteli tény, hogy sok külföldi golfozó jött el hozzánk ebben az évben, akik ahogy várni lehetett, egyelőre vezetik a mezőnyt.

A Magyar Golf Szövetség szervezésében, jó időjárási viszonyok között vette kezdetét az OTP Bank, 36. Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnoksága, Balatonudvariban. Jól indultunk, bár akadtak játékosaink, akiktől többet vártunk. Örömteli tény, hogy sok külföldi golfozó jött el hozzánk ebben az évben, akik ahogy várni lehetett, egyelőre vezetik a mezőnyt.

A 2014. augusztus 22-én kezdődött a három napos viadal. Tizennégy ország nyolcvan versenyzője indult. A környező országok mellett érkeztek játékosok Ciprusról, Írországból, Lettországból, Németországból, Olaszországból és Oroszországból is. A nevezők közel fele külföldi, akik között idén is itt vannak 2011. és 2012. férfi bajnokai, a német Borges Claas-Eric és az ugyancsak német Diedrichs Johannes. A magyar élmezőnyt a tavalyi magyar bajnok, Rózsa Csilla képviseli. Nevezett, az idén egyre kiválóbb eredményeket elérő, teljes magyar junior válogatott is, akiktől sokat várunk, bár nem lesz egyszerű dolguk, hiszen felnőttek között kell helytállniuk. Az erős mezőnyre utal, hogy a jelentkezők 20 %-a, 0 alatti (pluszos) hendikeppel rendelkezik.

Tartjuk a lépést az élmezőnnyel

A magyarok közül Rózsa Csilla van jelenleg a legjobb formában, aki az elmúlt két hétben két versenyt is nyert, így kár is taglalni, hogy mennyire is számít esélyesnek a saját kategóriájában. Ami nagy kérdés, hogy fiaink közül, kik szorongathatják meg a külföldieket. Ha jó sorozatot fognak ki, erre többen is képesek.

Csillára visszatérve: sajnos a versenyt nem kezdte jól. Par -hoz képest +9-et ütött, de így is a harmadik pillanatnyilag a női mezőnyben, pár ütéssel lemaradva Ishkova Ksenia és Holpfer Isabella mögött. Csicsi után szorosan, válogatott csapattársa Briglovics Boróka (82) következik. Vadkerti Adél (83), hármas együttállásban az ötödik helyen van.

A nap legjobb eredményét a németek 2011-es bajnoka Borges Claas-Eric érte el, aki par-ral zárta a napot, amivel természetesen vezeti a férfiak mezőnyét. Őt követi Ilic Cedomir, szerb golfozó, két ütéssel lemaradva. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát Oswald Patrick foglalja el. Alig kell sokkal lejjebb mennünk az eredménylistán és Rózsa Dávid nevét olvashatjuk, aki +5-ös score-jával a nap legjobb magyarja lett és hatos együttállásban áll a negyedik helyen. Kiegyensúlyozottan teljesített és, ha nincs az az egy dupla bogey-ja a pálya 10. szakaszán, a harmadik helyről is várhatná a folytatást. Dávid mellett, Surányi Balázs is remekül teljesített, aki 78-as körével, mindössze eggyel marad el Dávid eredményétől. Fiaink közül még Baldauf Mátyás és Holló Zsombor Péter értek el 80 alatti kört. Férfi-korú golfozóink közül, Ralph Müller teljesített a legjobban, aki +10-et játszva jelenleg a 20. helyet foglalja el.

Ma új nap, új kör következik. Reméljük golfozóinknak sikerül lépést tartaniuk külföldi kollégáikkal és élni tudnak a hátralévő két nap lehetőségeivel.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés