Györökön ismét zajlik az élet

Augusztus 23-án, szombaton kerül megrendezésre a balatongyöröki Golfclub Imperial Balaton saját klubbajnoksága. A rendezvény kapcsán a klub házigazdája, Gschwendter Sonja számolt be lapunknak.

Augusztus 23-án, szombaton kerül megrendezésre a balatongyöröki Golfclub Imperial Balaton saját klubbajnoksága. A rendezvény kapcsán a klub házigazdája, Gschwendter Sonja számolt be lapunknak.

„A verseny résztvevői két részre fognak oszlani: 25-ös hendikepig a játékosok stroke play játszanak és 8-kor startolnak, míg az afölötti versenyzők stablefordot, és 9 órakor vágnak neki a 9 szakaszos pályának.  A versenyre már a hét elején 35-en jelentkeztek, és bízunk benne, hogy a hét további részében is minél többen csatlakoznak a mezőnyhöz.

Egy nagyon jó hangulatú versenyt szeretnénk megrendezni, családias közegben, ahol pörkölttel és finom klubbajnoki tortával vendégeljük meg a játékosokat. A győztes egyik jutalma lesz, hogy klubbajnokunkként a nevét a klubházban kihelyezett táblán örökítjük majd meg, de természetesen további szép díjakkal is várjuk a játékosokat a verseny végén.”

Az eddig verhetetlen Závaczki Bálint idén harmadszorra is készül megvédeni a klubbajnoki címét, így ő már egy biztos kihívó fél a bajnokságon. Kíváncsiak leszünk, vajon versenyre kel-e valaki Bálinttal az első helyért…

A versenyről további információk a megtalálhatóak a klub honlapján


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés