„Az álmom, nem álom többé!”

 Eljött a pillanat, hogy 11 évnyi kemény munka után, Hahn Roland, élete első European Tour versenyén vegyen részt, édesapjával, Hanh Árpival az oldalán. Mondanunk sem kell, ez kiemelkedő lehetőség, egy újabb jelentős állomás a 24 éves profi golfozó karrierjében. 

Eljött a pillanat, hogy 11 évnyi kemény munka után, Hahn Roland, élete első European Tour versenyén vegyen részt, édesapjával, Hanh Árpival az oldalán. Mondanunk sem kell, ez kiemelkedő lehetőség, egy újabb jelentős állomás a 24 éves profi golfozó karrierjében. 

A sok befektetett energia, az áldozatos munka, amit Roland és családja végez, megtérülni látszik.

Az idei, gyengébb, az önmagától elvártnál is rosszabbul sikerült éve után, most régi álma teljesül azzal, hogy csütörtökön az elütőre állhat az European Tour prágai állomásán, az Albatross pályáján.  

„Mint tudjuk: a sikerhez vezető út macskakővel van kikövezve. - kezdi elszántan Roland. - Örülök, és felemelő érzés, hogy ott lehetek. Értek kritikák, kudarcok, de én csak leszegett fejjel tettem a dolgom, ahogy teszem ezután is. Tudom, ez az az út, amin járnom kell, ez az a hely, ahol lennem kell, és élni is fogok a kínálkozó lehetőségeimmel.


Az idei évben sok tapasztalattal gazdagodhattam, így kis pihenő után erősebben térhetek vissza.  Az ütéseim rendben vannak, amit a hétvégi Challenge Tour hellsinki állomása is alátámasztott. Egyedül a greenek gyorsasága okoz némi nehézséget. De ezen dolgozom, dolgozunk nap, mint nap apukámmal, hogy a puttjaim rendben legyenek. A pálya ismeretlen és nem tűnik túl nehéznek, bár a raffot 10 cm-rel megnövelték, ami igazi kihívás elé állít bennünket. Ott kell maradni a fairway-en, különben elvérzel.

Nem érzek különösebb nyomást, csak a saját játékomra koncentrálok. Az álmom végre teljesül és megpróbálom egyszerűen élvezni…

Köszönöm mindenkinek, akik ebben a segítségemre voltak! Különösen édesapámnak, aki egyben az edzőm is! Anyukámnak, aki mindig mindenben segített, és ha kellett caddyzett is! A RIGIPS-nek, GDF SUEZ-nek, a Magyar Golfszövetségnek, mindenkinek, aki segített és természetesen a RELMOST TEAM támogatásának! Köszönöm a kritikákat is, amelyek erősebbé tettek és igyekszem a jövőben egy 70 alatti körrel bizonyítani. Mert ha 70 alatt játszom, azt nem kell megmagyarázni.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés