Balatonudvari hozta a formáját

 A népszerű Junior Tour, augusztus 18-án reggel, közel ötven játékossal és barátságos időjárással indult el a Royal Balaton Golf & Yacht Clubban. A verseny legjobb eredményét Csányi Olivér szállította, aki par fölött nyolc ütéssel teljesítette az igen összetett pályát.  A lányok közül ezúttal is Vadkerti Adél diadalmaskodhatott.

A népszerű Junior Tour, augusztus 18-án reggel, közel ötven játékossal és barátságos időjárással indult el a Royal Balaton Golf & Yacht Clubban. A verseny legjobb eredményét Csányi Olivér szállította, aki par fölött nyolc ütéssel teljesítette az igen összetett pályát.  A lányok közül ezúttal is Vadkerti Adél diadalmaskodhatott.

Az verseny, pontban 10 órakor indult, és mint lenni szokott, a Balatonudvari pálya sokakat megtréfált, így nem egy elszállásnak lehettek tanúi a jelen lévők.   

A legfiatalabbak a pálya kilenc szakaszán mérhették össze tudásukat. Ebben a kategóriában inkább a tudás, nem pedig az ütőerő határozta meg a játékot.

Bertényi Bence (U 10) ennek megfelelően +2-re hozta a körét, vagyis 38 ütésből teljesítette az előírt pályát. A lányok közül Jaczkovics Emma Éva örülhetett.

Az idősebb játékosok mezőnyében, az U18-as kategóriában induló Csányi Olivér érte el a legjobb eredményt. Az első kilenc szakaszt még nagyszerű -2-vel teljesítette, amelyet sajnos nem tudott átmenteni a pálya további, kilenc szakaszára, és végül +8-cal zárta a napot. Olivértől mindössze egy ütéssel lemaradva, a második helyen végzett Bacsó Krisztián +9-cel, a harmadik pedig Surányi Balázs lett, aki csupán két ütéssel csúszott le az első helyről.

A lányok közül Vadkerti Adél teljesített a legjobban, az OLGC remek válogatott játékosa 10 ütéssel par fölött teljesítette a 72 ütéses pályát. A hölgyek mezőnyében a második és a harmadik helyeket Szabó Antónia (+14) és Tóth Maya Napsugár (+16) foglalták el.

A Junior Tour következő állomása, a záró 10. forduló, amelyet augusztus 27-én tartanak a tatai Old Lake-ben.  

Eredmények:

Junior Tour A

Bruttó U14 fiúk I-II-III.: Holló Zsombor Péter(85), Vaszkó Zsombor (89), Valics Máté (92)

Bruttó U18 fiúk I-II-III.: Csányi Olivér (80), Bacsó Krisztián (81), Surányi Balázs (82)

Brutto U19-21 I.: Lengyel Lilla (90)

Bruttó U18 lányok I-II-III.: Vadkerti Adél (82),  Szabó Antónia (86), Tóth Maya Napsugár (88)

Junior Tour B

Bruttó U10 fiúk I-II-III.: Bertényi Bence(38), Somogyi Bence (41), Horváth Ákos (43)

Bruttó U12 fiúk I-II-III.: Kötél Bence (39), Horváth Erik (44), Fülöp Gergő (46)

Bruttó U10 lányok I-II-III.: Jaczkovics Emma Éva (57), Lengyel Letícia Anna (58), Rózsa Liza (73)

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés