A világbajnok a magyar bajnok

 A nyolc fordulóból álló Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hatodik fordulóját követően három kategóriában is megvan a bajnok. A felnőtt férfiaknál Lengyel Béla, a hölgyeknél Ujvári Izabella, a junioroknál Kiss Roland két körrel a vége előtt biztosította be bajnoki címét.

A nyolc fordulóból álló Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hatodik fordulóját követően három kategóriában is megvan a bajnok. A felnőtt férfiaknál Lengyel Béla, a hölgyeknél Ujvári Izabella, a junioroknál Kiss Roland két körrel a vége előtt biztosította be bajnoki címét.

A már megszokott remek hangulat fogadta Kisorosziban a Magyar Golf Club gyepén a közel ötven footgolfost, akik a FOB aktuális, FociClub.hu Footgolf Verseny 6. fordulójában vettek részt. Örömteli, hogy ismét volt olyan játékos, aki most először állt az elrúgóponthoz.

Az esőzések áztatta talaj néhol okozott fejtörést a sportolóknak, a mély talajjal sokaknak meggyűlt a baja.

 

 

A hétvége előtt ötből négyszer diadalmaskodott Lengyel Béla, az EMFGSE játékosa. 2012 világbajnoka most is megállíthatatlan volt, és a bezsebelt száz ponttal megnyerte az első FOB-ot. A juniorok a nyári szünetüket követően visszatértek, és Kiss Rolandnak (SZTK Footgolf) egy második hely is elegendő volt ahhoz, hogy a hátralévő két hétvégén már ne érhessék utol. A hölgyek ezúttal kihagyták a hatodik állomást, mivel azonban Ujvári Izabellának (Fociclub.hu Footgolf Team) nem akadt kihívója, már behozhatatlan lenne az előnye, bárki is próbálkozna a hetedik és nyolcadik játéknapon.

A legtöbb kérdés a senioroknál maradt megválaszolatlanul. Pandur János nyert, megelőzve Dombay Zsoltot és Kiss Rudolfot. Kétszáz pont gyűjthető még be, matematikailag még kilencen is utolérhetik a mostani éllovas Pivarcsek Antalt.

 

 

Végeredmény:

felnőtt
1. Lengyel Béla / EMFGSE / 72
2. Nagy Balázs / Hole Hunters / 77
3. Bacskai Bence / Hole Hunters / 79
senior
1. Pandur János / Sztk Footgolf / 74
2. Dombay Zsolt / Milan Footgolf / 77
3. Kiss Rudolf / Sztk Footgolf / 80
junior
1. Papp Marcell / FTC junior / 85
2. Kiss Roland / Sztk footgolf / 88
3. Juhász Donát / FTC junior / 90

A FOB folytatása előtt még a fiataloké a terep, hiszen most pénteken, augusztus 15-én lesz a II. Junior Footgolf Kupa (részletek IDE kattintva). Szeptember 21-én a Tokio Bar & Restaurant Footgolf Verseny 7. fordulóját rendezik Kisorosziban, míg az utolsó verseny, ami a bajnokságba is beszámít, a II. Hungarian International Footgolf Cup szombati játéknapja lesz (október 4.). A nemzetközi torna ugyanis kétnapos, és ennek végeredménye csak a vasárnapi játékot követően derül ki. Előzetesen tíz országot várnak a szervezők a European Trophy Tourba is beszámító tornára, ahol az értékes nyeremények mellett gyerekprogramok is várják a kilátogatókat. 

magyarfootgolf.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés