Meglepő fordulatok a Junior Bajnokságon

 A hétvégi Junior Bajnokság, finoman szólva is, fordulatokban gazdag verseny volt. Az első nap eredményei után a zárónapra teljesen átrendeződött a mezőny: volt, aki javított, és volt, aki hátrébb csúszott a ranglistán. Briglovics Boróka azonban, aki az első napon szép teljesítményt hozott, és harmadik legjobb magyar női játékosként zárta a kört, rosszullét miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

A hétvégi Junior Bajnokság, finoman szólva is, fordulatokban gazdag verseny volt. Az első nap eredményei után a zárónapra teljesen átrendeződött a mezőny: volt, aki javított, és volt, aki hátrébb csúszott a ranglistán. Briglovics Boróka azonban, aki az első napon szép teljesítményt hozott, és harmadik legjobb magyar női játékosként zárta a kört, rosszullét miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Egy betegség miatt sajnos abba kellett hagynom a bajnokságot, csak az első nap tudtam játszani, akkor +7-tel végeztem. Nagyon meg voltam elégedve az aznapi teljesítményemmel, bár két szakaszon rontottam kissé a játékomon: a hetediken+2-őt, az utolsón +4-et ütöttem. Aznap a hendikep sorrend szerint Vadkerti Adéllal és Rózsa Csillával voltam egy flightban, mindketten nagyon szépen játszottak. Adél az első és utolsó nap hozott igazán szép eredményt (+3, +1), Csilla előtt viszont le a kalappal, hiszen zsinórban a hetedik nap volt, hogy pályára állt, de a bajnokság végére mégis övé lett a legjobb eredmény, mind hazai, mind a külföldi mezőnyben. Horváth Ádámnak is külön elismerés jár az első napi -1-es teljesítményéért, így mindhármuknak szeretnék gratulálni.

Már egy ideje húzódik ez a betegségem, a Young Masters előtt sem voltam túl jól. A Junior Bajnokság előtt lenn voltam a csütörtöki gyakorlónapon, akkor is éreztem, hogy nagyobb a baj, de megpróbáltam gyógyszerekkel orvosolni a problémát és bíztam benne, hogy el fog múlni. A második nap reggel, amikor leérkeztem Tatára és elkezdtem bemelegíteni, készülni a versenyre, alig tudtam normálisan ütni, mozogni, és végül haza kellett mennem, még a kezdés előtt.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen egy roppant izgalmas versenyt kellett kihagynom, ráadásul a tatai pálya is hihetetlenül jó állapotban volt. Régen nem igazán szerettem az ottani greeneket, de most sokkal gyorsabbak, és nagyon jó minőségűek. Látszik, hogy a szervezők mindenre odafigyeltek.

Másik játékosunk, Csányi Olivér viszont a végső összesítésben a negyedik legjobb fiú versenyzőként végzett a magyar mezőnyben, csupán két ütéssel lemaradva az első napon még vezető pozíciót elfoglaló Horváth Ádámtól. Olivért a versennyel kapcsolatos élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.

Nagyon jól éreztem magam a bajnokságon, végig jó volt a hangulat, nem beszélve a játék izgalmairól. A tatai pálya, szerintem még sosem volt ilyen jó állapotban, remekül lehetett rajta játszani. Az első napon nagyon jól ment (+4), a második napi teljesítményemmel is meg vagyok elégedve (+6), bár akkor volt két rossz szakaszom a 3-ason és a 4-esen, ami azután rányomta a bélyegét a végeredményemre. De ilyen a golf. A harmadik napon is jól játszottam, bár lehetett volna még jobb. Nem jöttek a birdie-k, aminek nem örültem.    

Az első két napon Rózsa Dáviddal és Greff Bálinttal voltam egy flightban, mindketten nagyon jól játszottak. Dávidnak az első nap hozott szép eredményt, a másodikon viszont eléggé elszállt, és egy kicsit el is ment aznapra a kedve a versenyzéstől.  A zárónapra végül összeszedte magát és +7-tel a játékát is vissza tudta küzdeni a középmezőnybe. Bálintnak az első napon voltak nehézségei, de a második két napon kiválóan behozta a lemaradást. Ezúton is szeretnék neki gratulálni a szép játékáért, a magyar fiú mezőny első helyéért, hiszen mindhárom napon végig nagyon koncentráltan, megfontoltan játszott.

A junior válogatottból a legtöbben a pálya melletti szálláson laktunk, sokat voltunk együtt, így a jó hangulat szinte garantált volt. A szervezés sem hagyott kívánnivalót maga után, mindent gyorsan és precízen intéztek: ahogy beérkezett az utolsó flight a pályáról, rögtön utána meg is történt az eredményhirdetés. Az utolsó napon egy közös ebédet szerveztek, hogy a verseny után a külföldi játékosok is kényelmesen haza tudjanak érni.

Olivér sikerrátája világosan mutatja a fejlődését a tavalyi versenyhez képest. A 24. Junior bajnokságon +55-tel (265 ütéssel) végzett, ezzel szemben idén, a harmadik nap után, +16-os összeredménnyel (226 ütéssel) teljesített. Elmondta, hogy voltaképp egész évben erre a bajnokságra készült. Láthatjuk: nem volt hiába!

Boróka is most már szerencsére jobban van, és akár csak Olivér, ő is készül a következő versenyére, a Junior Tour nyolcadik fordulójára, ami augusztus 12-én, Kisorosziban lesz. Ebben a hónapban még Boróka és Olivér is indul a magyar nyílton, ősszel azonban, mint minden diáknak, nekik is kezdődik az iskola. A hétköznapok tanulással fognak eltelni, ezért utána már csak a hétvégi ranglistaversenyeken és klubbajnokságokon állnak majd pályára.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés