McIlroy „behúzta” a PGA Championshipet is

 Rory McIlroy győzelmével ért véget a golfozók idénybeli negyedik, egyben utolsó Major-tornája, a PGA Championship. Az észak-ír kiválóság ezúttal nem verte tönkre a mezőnyt, sőt vesztett állásból volt képes győzni, sokak szerint éppen ezzel a sikerrel bizonyította, hogy bár még csak csupán 25 éves, de már most a legnagyobbak között kell emlegetni.

Rory McIlroy győzelmével ért véget a golfozók idénybeli negyedik, egyben utolsó Major-tornája, a PGA Championship. Az észak-ír kiválóság ezúttal nem verte tönkre a mezőnyt, sőt vesztett állásból volt képes győzni, sokak szerint éppen ezzel a sikerrel bizonyította, hogy bár még csak csupán 25 éves, de már most a legnagyobbak között kell emlegetni.

Rory McIlroy egy ütés előnnyel várhatta a PGA Championship utolsó napját, mögötte az osztrákok kiválósága, Bernd Wiesberger állt a második helyen, valamint az a Rickie Fowler, aki az ezt megelőző három Major-tornán egyaránt az első öt között zárt a szezon során. Lőtávolon belül volt Phil Mickelson is, aki végre valójában úgy játszott, ahogy tud és ezúttal nem csak szavakkal próbálta meg alátámasztani, hogy összeállt a játéka, hanem a pályán is bizonyította.

Az utolsó nap éppen ezért komoly izgalmakat hozott, hiszen az első öt – Jason Day is az élmezőnyben volt – mindössze három ütéssel volt lemaradva egymástól. Tiger Woods mindezt már csak legfeljebb a televízió képernyőjén keresztül figyelhette, ugyanis a volt világelső nem jutott be a CUT-ba, rosszul játszott és a hátsérülése sem múlt el nyomtalanul, sokan felelőtlennek is tartották amiért bevállalta az indulást.

McIlroy a negyedik napot rosszul kezdte, a hatos szakaszon ütött bobgey-ja azt jelentette, hogy miután a hármason is rontott, kettővel volt pár felett az aznapi eredménye. Az észak-ír azonban bizonyította, hogy nem csak nagy előnyből tud Major-t nyerni, még az első 9-en ütött egy birdie-t, ám ami azután következett, az valóban a legnagyobbakat idézte. McIlroy a pálya hátsó részén rögtön egy eagle-el kezdett, majd a 13-ason és a 17-esen is ütött egy birdie-t. A negyedik napon volt olyan pillanat, amikor az észak-írnek három ütés hátránya is volt, ám nem foglalkozott ezzel. Ezúttal nem követte el azt a hibát, mint 2011-ben a Mastersen, hogy túlságosan is védekező üzemmódra kapcsolt. Ugyan úgy támadta a greeneket és ennek meg is lett az eredménye. Nem érdekelte, hogy Fowler, Mickelson, vagy éppen Henrik Stenson vezet előtte, tette a dolgát, de azt igen magas szinten.

McIlroy végül egy ütés előnnyel nyert és 25 éves korára elmondhatja magáról, hogy négyszeres Major-győztes. Ezt a bravúrt mindössze Bobby Jones, Jack Nicklaus és Tiger Woods mondhatta el magáról, igen illusztris társaságba került tehát a fiatal észak-ír.

Legutóbb amúgy 2008-ban fordult elő utoljára, hogy egy játékos egymás után két Major-t is meg tudott nyerni, Padraig Harrington szintén az Open és a PGA Championship trófeáit gyűjtötte be. McIlroy eddigi hét 54-szakaszos vezetéséből öt tornát zárt győzelemmel, már már Tiger Woods-i magaslatokba jut ebben a tekintetben is.

Az, hogy McIlroy mekkora formában van mostanság jól szemléltethető azzal, hogy egyrészt sorozatban harmadik tornáját nyeri (Open, WGC-Bridgestone, PGA Ch.), valamint az is beszédes adat, hogy a legutóbbi 12 köréből 9-et 70 ütés alatt teljesített. A Vallhala Golf Clubban mind a négy napot 70 alatt zárta,

Ami viszont a legjobban mutatja, hogy jelenleg McIlroy a mezőny legjobbja, hogy az ellenfelek és a legendák is elismerik. Phil Mickelson aki végül másodikként zárt és ezzel végre megszerezte idei első top 10-es helyezését szimplán csak annyit mondott, hogy jelenleg nincs jobb Rory-nál, Jack Nicklaus pedig úgy gondolja, hogy az észak-ír játékos amennyiben így folytatja, meg sem áll 15-20 Major-sikerig.

 

Rory McIlroy statisztikája a PGA Championshipen:


4. kör: 11/14 fairway, 14/18 green, 0/2 sand saves (homokból mentés), 30 putt

3. kör: 10/14 fairway, 12/18 green, 2/2 sand saves, 25 putt

2. kör: 8/14 fairway, 11/18 green, 2/4 sand saves, 27 putt

1. kör: 12/14 fairways, 13/18 green, 1/1 sand saves, 27 putt

 

Drive pontosság: 41/56 (73.2%) T10

Green regulár statisztika: 50/ 72 (69.4%) T14

Összes putt: 109 T13

Átlagos drive hosszúság: 315.6 yard (kb 289m) 1


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés