Gyakorlónap: így készültek a juniorok I. rész

 A tegnapi gyakorlónappal hivatalosan is kezdetét vette a Junior Magyar Amatőr és Nyílt bajnokság a tatai Old Lake-ben. Az indulók közül Szemerey Lilit, Szatmári Vivient és Bacsó Krisztiánt már a pályán értük utol, akik együtt készültek a hétvégi megmérettetésre. Ugyancsak közös vonás, hogy mindhárman nagyon szépen teljesítettek a hétfői Junior Tour hetedik fordulóján, azonban a verseny miatt egyiküknek sem volt túl sok ideje a gyakorlásra.

 A tegnapi gyakorlónappal hivatalosan is kezdetét vette a Junior Magyar Amatőr és Nyílt bajnokság a tatai Old Lake-ben. Az indulók közül Szemerey Lilit, Szatmári Vivient és Bacsó Krisztiánt már a pályán értük utol, akik együtt készültek a hétvégi megmérettetésre. Ugyancsak közös vonás, hogy mindhárman nagyon szépen teljesítettek a hétfői Junior Tour hetedik fordulóján, azonban a verseny miatt egyiküknek sem volt túl sok ideje a gyakorlásra.

Szemerey Lili

„A pálya kitűnő állapotban van, nagyon jók a fairwayek, a greenek is le lettek nyírva, így szépen gurulnak a labdák. Az idő most kissé borús ugyan, de valószínűleg holnapra már nem lesz gond.

A hétfői Junior Tour után (+12) minden nap kinn voltam a máriavölgyi és highland pályákon, ahol egy-másfél órán át a puttokat gyakoroltam, utána vagy csak az első kilencet, vagy mindkét szakaszt is megjátszottam. Általában a versenyekre hetente 4-5 napot készülök, és sok segítséget és jó tanácsot kapok edzőmtől, Damian MacPhersontól is. A versenyek előtt egy kicsit mindig izgulok, ezért az előtte levő estét pihenéssel szoktam tölteni és igyekszem minél kevesebbet gondolni a másnapra.

A junior bajnokságon szeretnék jól, stabilan játszani, és 10 alatti ütésszámmal teljesíteni, mind a három napon (hcp: 8.4).”

Bacsó Krisztián

„Nagyon szépen rendbe tették a pályát, abszolút semmi nyoma az esőnek. Tény, hogy nincsen hétágra szóló napsütés, kicsit néha szemerkél az eső, de szél most egyáltalán nincs, és ez a legfontosabb a játék szempontjából.

Így közvetlenül a verseny kezdete előtt, kicsit izgulok, de úgy érzem a tavalyi bajnoksághoz képest sokat fejlődtem és jó formában is vagyok (Junior Tour VII: +5). Általában egy pihenő napot tartok a héten, két napra becsúszik egy-egy verseny, és hetente négyszer megyek ki a pályára gyakorolni - ilyenkor leginkább a pályajátékomra koncentrálok. Közvetlenül a nagyobb versenyek előtti napon is szoktam edzeni, de azt megelőzően kettőt kihagyok, nálam ez a jó játék kulcsa.

Mindenekelőtt a hendikepem javítására törekszem (7.0), de persze jó lenne, ha az ütéseim száma sem haladná meg a napi tízet.”

Szatmári Vivien Réka

„Nekem is elég szűk volt az időbeosztásom a két verseny között (Junior Tour VII: +18). Ennek ellenére sokat voltam kinn a Highland pályáján, ahol a legtöbbször megjátszottam mind a 18 lyukat, elütöttem pár zsetont, és gyakoroltam a puttokat edzőmmel, Scridon Laurával. Általában, a versenyek előtt heti hat napot edzek, a maradék egyet pihenéssel, kikapcsolódással töltöm.

Itt Tatán, ma egy kicsit borús az idő, bár már kezd felszakadozni a felhőzet, holnapra már biztosan szép időnk lesz. A pálya nagyon jól játszható, jók a greenek is, bár a drive ma nem ment úgy nekem, ahogy kellett volna. Viszont nagyon jó érzés hárman együtt gyakorolni! Az első kilencen Lilivel és Tóth Mayával voltunk együtt, de aztán Maya kiszállt puttolni és a második szakaszon csatlakozott hozzánk Bacsó Krisztián.

Úgy érzem, hogy sokat gyakoroltam a bajnokságra, és minden tőlem telhetőt megtettem a verseny sikerének érdekében. Remélem, jól megy majd a játék, hiszen most nekem is elsődleges célom a hendikepem javítása (12.5).”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés