Irány a zöld zakó!

 Rózsa Csilla folytatta szereplését a Németországban zajló RB German Junior versenyen. A jól sikerült első nap után (-2), a verseny második napján is hozta a tőle megszokott stabil játékot és az első naphoz hasonlóan, par alatt két ütéssel teljesítette a pályát. Így az eddig lejátszott 36 szakasz után is az élen áll, a német Günther Hannah és a lengyel Kossacky Nastasia előtt.

Lássuk mi történt a második napon:

Ami nem változott, hogy a 17 éves Csilla továbbra is vezeti a 31 fős női mezőnyt, három ütéssel a második Günther Hannah, és öt ütéssel Kossacky Nastasia előtt. Az első nap után (-1), együttállásban a még második helyen álló Bergmann Daniela, +3-as score-t játszva, visszacsúszott holtversenyben a negyedik helyre, de hátránya csupán hat ütés az éllovas Csicsivel szemben. A nap vesztese egyértelműen Dokenwald Joy, aki az imént említett német golfozóval, Daniela-val, még a nyitónap után közvetlenül Csilla mögött állt, ám a második napon elért 87-es köre, a mezőny hátsó részébe száműzte.

Csilla a 10-es elütőről birdie-vel kezdte a verseny második napját, amit rögtön egy bogey követett. Ezután a pálya tizenhármas és első szakszán ütött birdieket kivéve, par-ra hozta a fennmaradó 14 lyukat.

Az idő itt is csak melegszik. Mondhatjuk, hogy stabilabban játszottam. Több putt is bemehetett volna, de volt egy kb. 15 méteres par, aminek viszont felettébb örültem. 3 ütéssel vezetek, szóval, csütörtökön is nyugodtan játszom, én vihetem haza a zöld zakót.
12:30-kor kezdek
Szorítsatok!”
- számolt be Csicsi, hivatalos facebook oldalán.

A verseny továbbra is nagyon szoros, az élmezőny tagjait csak egy-egy ütés választja el egymástól. Ha Csilla folytatja stabil játékát, akkor nem lehet baj. Bízzunk benne!

Eredmények:

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés