Tiger megsérült, veszélyben az idénye

 Tiger Woods visszalépett a Bridgestone Invitational torna 4. napján a tornától nyolc szakaszt követően. A volt világelső hátfájásra hivatkozott, a második szakasznál egy furcsa pozícióból elvégzett ütés után érzett húzódást és becsípődést az operált hátában. Woods márciusban esett át az orvosi beavatkozáson, egy esetleges sérülés alapjaiban rendezné az az idényét, nem beszélve arról, hogy ezzel komoly veszélybe került a Ryder Kupa részvétele.

Tiger Woods a WGC-Bridgestone Invitational torna negyedik napján a 9. szakaszon készült elütni, és egy tökéletesen kivitelezett elütést követően a hátához kapott. Ezt követően Woods másodpercekig mozdulatlanul görnyedt előre, majd nagy nehezen felvette a tee-jét és fájdalmas arccal kezdett el sétálni a labdája irányába. A labdát azonban soha sem érte el, ugyanis pár méter után már szinte lépni sem tudott. Woods végül golfkocsival hagyta el a helyszínt, látszólag komoly fájdalmakkal küzdött. 

Woods a torna befejező napján három ütéssel volt par felett, összességében néggyel és 18 ütés volt a hátránya az akkor még élen álló Sergio Garcia mögött. A torna nyolcszoros bajnokát az autójához kísérték, majd caddieje, Joe LaCava elhajtott a gépjárművel.

Egyelőre semmit sem tudni Woods állapotáról. Amikor arról érdeklődtek nála a sajtó munkatársai, hogy mit gondol képes lesz-e elindulni a PGA Championshipen csak annyit válaszolt, hogy jelenleg az a legnagyobb gondja, hogy valahogy el tudja hagyni a helyszínt. Tiger egyes hírek szerint hétfőn már a Valhalla pályára utazott volna, hogy megkezdje felkészülését az évad utolsó Major-tornájára, ám a sérülését és a kényelmetlenűl feszes, görcsös mozgását elnézve, meglepő lenne, ha elindulna a viadalon.

A sérülés alapjaiban írhatja át Woods idényét, hiszen innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy bekerül-e a FedEx Kupa rájátszásába - erre amúgy egészen kicsi esélye van - hanem, hogy egyáltalán egészségügyileg készen áll-e majd a közelgő Ryder Kupára.

Woods idén pályafutása egyik legrosszabb rajtját produkálta, majd sorozatos hátfájások hátráltatták. Az idegbecsípődését végül megműttette márciusban, azóta összesen 10 kört játszott versenykörülmények között, többnyire mélyen tudása alatt teljesítve.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés