Több, mint verseny

A hét elején, a PGA országos bajnokság háromnapos rendezvényén a verseny mellett megbeszélések is folytak a versenyzők között. Az oktatók és játékosok hosszú idő óta először ülhettek újra össze, így több téma is felmerült a magyar golf jelen helyzetével kapcsolatban. A hazai pályán játszó, harmadik helyezést elérő Wilheim Istvánnal beszélgettünk, aki betekintést nyújtott a rendezvény szakmai hátterébe is.

A hét elején, a PGA országos bajnokság háromnapos rendezvényén a verseny mellett megbeszélések is folytak a versenyzők között. Az oktatók és játékosok hosszú idő óta először ülhettek újra össze, így több téma is felmerült a magyar golf jelen helyzetével kapcsolatban. A hazai pályán játszó, harmadik helyezést elérő Wilheim Istvánnal beszélgettünk, aki betekintést nyújtott a rendezvény szakmai hátterébe is.

„Nagyon kellemes, baráti hangulatú verseny volt, jó volt újra találkozni a többiekkel. Hétfőn nem voltam teljesen megelégedve a teljesítményemmel, hiszen az első szakaszon még -1-re álltam, de a másodikon több bogey-t is ütöttem, így végül +3-mal zártam a napot. Akkor a sorsolás szerint Fehér Zsolttal és Tóbiás Zsolttal voltam egy flightban. Kedden az első nap eredményei alapján Palanszki Benjaminnal és Hahn Rolanddal kerültem össze. Nagyon jó volt, motiváltuk, húztuk egymást, én is stabilabban játszottam és így sikerült -1-gyel végeznem. A zárónapon elég nehezen indult a napom, bizonyára ebben a fülledt idő is közrejátszott. Ez meg is látszott a játékomon: a 12-esen volt egy elhibázott ütésem, aminek következtében a labda elkanyarodott és kiment az útra. Elég csalódott voltam emiatt, de végigcsináltam a kört és végül +2-vel fejeztem be. Reálisnak tartom a harmadik helyezést, igazából nem is vártam jobbat, egyrészt mert Benji és Roland hihetetlenül jó játékosok, másrészt én elsősorban oktató vagyok, nekem a játék ma már inkább kikapcsolódás. A többi játékos is szépen vitte végig a versenyt. Az eredményekből ez nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy golfoktatóként nincsen alkalmunk túl sokat gyakorolni. A budapesti klubok edzőire ez különösen igaz, hiszen sokkal több munkájuk van, és ebből adódóan jóval kevesebb szabadidő felett is rendelkezhetnek.

A verseny szervezése abszolút rendben volt, a pálya is a körülményekhez képest jó volt. Azért mondom, hogy a körülményekhez képest, mert külföldi klubokkal ellentétben a mi költségvetésünk sajnos nem engedi a pálya folyamatos karbantartását. Többek közt az ilyen jellegű a problémák is felmerültek, amikor hétfőn és kedden összeültünk a kollégákkal beszélgetni. Tanítványok is egyre kevesebben vannak, mondhatni külön harc folyik értük az oktatók között. A profi szintű játékosok legtöbbje előbb vagy utóbb feladja a karrierjét és jobb esetben elmegy edzőnek. A juniorok közül is sokan már 17-18 évesen kiszállnak, mert nincsen karrierépítési lehetőség, nincs egy versenysorozat, ami bevezetné őket a felnőtt válogatottba. Öt évig voltam a Balatonudvari golfklubban, ahol volt junior válogatottunk, így több ígéretes fiatalt tanítottam, például Surányi Balázst is, de közülük is végül sokan abbahagyták a játékot.

Ez az első évem a büki klubban és jelenleg nincs junior csapatunk, sőt, kispálya sincs a gyerekeknek. Persze mi is törekszünk arra, hogy minél több új tehetséget bevonzzunk. Augusztus 16-tól minden szombaton nyílt napokat fogunk rendezni, ahol ingyenesen ki lehet próbálni a játékot. De az az igazság, hogy a magyar szülők nem hozzák el gyerekeiket ezekre az eseményekre az olyan, mélyen berögződött előítéletek miatt, miszerint a golf a sznobok játéka és sok költséggel jár. A kluboknak így évről évre egyre kevesebb versenyzői vannak és egyik-másik kénytelen volt végleg bezárni kapuit. Jelenleg az egykor kilenc darab, hazai 18 lyukas pályából ma már csak négy működik, és csupán csak két klub van, a tatai és máriavölgyi, ahol különösebb fennakadás nélkül, olajozottan mennek a dolgok és van is forgalom.

Az iskolák közül már néhányat sikerült megnyernünk, amik tevékenységükkel segítik a golf terjesztését. A tanárok elhozzák az osztályaikat a klubokba, ahol bemutatjuk nekik a játékot, azonban a gyerekek a legtöbb esetben nem térnek vissza. Pedig a játéknak sok pozitív hatása van a fiatal szervezetre, szellemi egészségre, hiszen nem okoz sérülést, javítja a koncentrációt, koordinációt, állóképességet, egyéni játék ugyan, de közösségi élményt is teremt, formálja a személyiséget, mindemellett szabad levegőn, szép környezetben űzhető.

A magyar golf fejlesztéséhez, terjesztéséhez azonban politikai támogatásra illetve a golfközösségen belüli összefogásra lenne szükség. Idehaza nincsenek profi szintű versenyek, az erre való törekvések is valahogy félúton elakadnak. Addig azonban, amíg nincs meg a biztos és komoly háttér, szervezettség, nem is várható, hogy a golf egyik pillanatról a másikra népszerű legyen hazánkban.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés