Playoff döntött Tiger tornáján

 Justin Rose győzelmével ért véget a Quicken Loans National torna, amelyen Tiger Woods volt a házigazda. A volt világelső hátoperációja után az első versenyén lépett pályára, nem sikerült túl jól, ugyanis nem jutott be a CUT-ba. Rose viszont igen, és ha már ott volt, akkor megnyerte a viadalt, igaz csak playoff során. Az angol mostani sikere azt jelenti, hogy az utóbbi öt év mindegyikében nyert legalább egy tornát a PGA Touron.

Justin Rose győzelmével ért véget a Quicken Loans National torna, amelyen Tiger Woods volt a házigazda. A volt világelső hátoperációja után az első versenyén lépett pályára, nem sikerült túl jól, ugyanis nem jutott be a CUT-ba. Rose viszont igen, és ha már ott volt, akkor megnyerte a viadalt, igaz csak playoff során. Az angol mostani sikere azt jelenti, hogy az utóbbi öt év mindegyikében nyert legalább egy tornát a PGA Touron.

A torna negyedik napját Patrick Reed várhatta az élről, amit akár jó előjelként is felfoghatott volna, hiszen legutóbbi három tornája során egyaránt nyert amikor 54 szakasz után az élen állt. Ám az amerikai hamar elszórta a nehéz munkával megszerzett kétütésnyi előnyét, a par-3-as kettesen dupla bogey-t ütött, majd a 4-es és 5-ös szakaszokon szimplát. Igazán csapongó játékot mutatott be a fiatal játékos, a score-kártyája a szivárvány minden színében tündökölt. A pálya hátsó részén további hibák jöttek, újabb két dupla; valamint három szimpla bogey, így Reednek végül be kellett érnie a 11. hellyel.

Justin Rose három ütés hátránnyal állt Reedhez képest a negyedik nap elején és a 18-as szakaszig minden rendben is volt, hiszen a par-4-es hármas szakaszon ütött bogey-ját leszámítva három birdie került fel a kártyájára. A 18-ason azonban a fák közé keveredett és a közelítő ütését onnan kellett elvégeznie. Rose szépen meg is találta a kiutat két fa között, ám a guruló labda végül a vízakadályban kötött ki. Rose bogey-val zárta a 18-ast, négy ütéssel par alatt fejezte be a tornát, nem tudta, hogy elég lesz-e a sikerhez.

Nem lett, ugyanis Shawn Stefani szintén 70 ütéses kört teljesített a negyedik napon, így ő is hasonló végeredménnyel zárt, jöhetett a playoff. A 6.5 millió dollár összdíjazású viadal rájátszását a 18-ason rendezték, ahol Stefani szinte lekopírozta Rose még a „rendes játékidőben” bemutatott ütését, az ő labdája is a vízben landolt. Stefani végül dupla bogey-val zárta a szakaszt, Rose par-ra hozta, így az angol nyerte a tornát és a közel 1.2 millió dolláros fődíjat.

Justin Rose mentális erősségét jól jelzi, hogy pályafutása során a hat PGA Tour tornagyőzelméből hármat is úgy nyert, hogy két ütés, vagy annál több volt a hátránya. A házigazda Tiger Woods gratulációja nem is maradt el, Rose valóban úgy játszott, mint egy Major-bajnok. Amúgy pedig a hat PGA Tour tornagyőzelem a második legtöbb egy brit játékostól a második világháború óta. Nála többet csak Sir Nick Faldo nyert (9), ám Rose formájából és életkorából kiindulva, a legendás előd nem sokáig lesz ezen lista élén. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés