Závaczki menetel

 Závaczki Bálint, élete eddigi legrangosabb versenyén vehetett részt az elmúlt hétvégén.

Závaczki Bálint, élete eddigi legrangosabb versenyén vehetett részt az elmúlt hétvégén.

A Csehországi Telc-ben megrendezett, Faldo Series Championship-en. Bálint édesapja, Zsolt számolt be nekünk a kinti eseményekről:

„ Sir. Nick Faldo, azzal a céllal hozta létre ezt a sorozatot, hogy a legtehetségesebbeknek lehetősége legyen megmutatni játéktudásukat, így biztosítva ugródeszkát a profivá válás felé. Ezt bizonyítja több olyan hajdani résztvevő, akik ma már az European Touron vagy a PGA Tour-on játszanak. (pl.: Rory Mcllroy).
Ezt a sorozatot három kategóriában /U21,U18,U16/, Európában 16 országban, és a világon további 21 helyen rendezik meg . A legjobbak a Grand Final-ra való meghívásért, valamint természetesen a világranglista pontokért küzdenek.

Bálint, életkorából adódóan, az alsó kategória legaljára került a nevezési listán (93 indulóból, hcp szerint, 88.-ként rangsorolva) és önmagát is felülmúlva a 3 napi  összetett táblázat 59.helyén zárt. Ehhez az kellett, hogy ezen a hosszú és nehéz pályán, amely back tee-ről 6252 méter, hcp alatt játsszon. Ezt a kihívást  az első napon sikerült teljesítenie. (+7). A 2. és 3. napi eredményével (+13-+10) háromnapi összesítésben +30 ütéssel fejezte be a versenyt.

Örülök, hogy részesei lehetünk ennek a sorozatnak és, hogy egy ilyen profik számara kialakított, kihívásokkal teli pályán játszhattunk. Az idei évben még három helyszínen csatlakozunk ehhez a sorozathoz, szerezve ezzel ezernyi tapasztalatot...” 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés