Ketten a cut-ban

 Kellemes hírekkel szolgálhatunk kedves olvasóinknak így szombat reggel! A jelenleg is zajló Orosz Amatőr Nyílt Bajnokságon szereplő öt magyar játékos közül, a tegnapi második körben, a süvítő szél ellenére, ketten is cut-ba jutottak.

Kellemes hírekkel szolgálhatunk kedves olvasóinknak így szombat reggel! A jelenleg is zajló Orosz Amatőr Nyílt Bajnokságon szereplő öt magyar játékos közül, a tegnapi második körben, a süvítő szél ellenére, ketten is cut-ba jutottak.

Az első nap jó eredményei után a lányok közül Rózsa Csilla és Briglovics Boróka nyugodtan léphetett pályára. Vadkerti Adél a cut határon állt, mindössze 3 ütéssel lemaradva, míg a fiúknál Rózsa Dávid lehetett nyugodtabb és Csányi Olivérnek kellett inkább igyekeznie, hogy megvalósítsa a szinte lehetetlent, ha versenyben akar maradni.

Csilla és Boróka eddig nagyon stabilan teljesített: Csicsi +3-at, Boróka +4-et játszott a második napon.  Vadkerti Adél a második kilencen kezdett, ahol +3-mal fordult, de végül +10-zel zárt, ezzel sajnos lemaradt a cut-ról. Közvetlenül a verseny előtt épült fel betegségéből, ami bizonyára rányomta bélyegét a teljesítményére. Fizikailag nem tudott kellően rákészülni.

A két fiatal hölgy tehát kiegyensúlyozott játékkal, higgadtan jutott tovább, a fiúknak viszont már nem ment ilyen lazán. Sajnos mindketten lemaradtak a cut-ról.

Rózsa Dávid 17-es szakaszon, tripla 3, majd a 18. lyukon dupla, ami megpecsételte játékosunk sorsát. +7-re állt a 16. szakaszon, de a 17-es, illetve a 18-as lyukon sajnos elszállt. Épphogy csak lemaradt a cut-tól.    

Csányi Olivér az első kilencen 0-at játszott (4 birdie), ami dicséretre méltó az első nap után. A második kilencen quattro, tripla, double bogey-val, +11-gyel zárta a napot. Sajnos tudni lehetett, reménytelen a cut-ba kerülés. Mindent megpróbált, de végül nem sikerült.

Bízunk benne, hogy a két talpon maradt játékosunknak sikerül elérnie a dobogót!

Csicsi beszámolója:

„Ma eléggé fújt a szél és a zászló pozíciókkal sem kímélték a játékosokat. Már most izgulok, hogy holnap mi lesz!

Boróka ma +4 így mi együtt foglaljuk a dobogó második fokát a második nap után egy orosz játékos mögött. A többiek is ma jobb játékod mutattak fel, de sajnos a cut-hoz nem volt elég.

Holnap Bori 10:10-kor, én pedig 10:30-kor kezdek!

Még két nap! Szorítsatok!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés