Birdie sorozat, ami győzelmet ért

Az amerikai Kevin Streelman győzelmével ért véget a PGA Tour aktuális tornája, a Travelers Championship. Streelman 64 ütésből fejezte be az utolsó körét, ráadásul úgy, hogy az utolsó hét szakaszt egyaránt birdie-vel fejezte be. Hasonló bravúrra a PGA Touron egy befejező kör során még nem volt példa.

Az amerikai Kevin Streelman győzelmével ért véget a PGA Tour aktuális tornája, a Travelers Championship. Streelman 64 ütésből fejezte be az utolsó körét, ráadásul úgy, hogy az utolsó hét szakaszt egyaránt birdie-vel fejezte be. Hasonló bravúrra a PGA Touron egy befejező kör során még nem volt példa.

Kevin Streelman négy ütés hátránnyal várhatta a torna utolsó napját a végső győzelemre sokak által esélyesnek vélt Ryan Moore mögött. Az egyszeres PGA Tour bajnok, aki sorozatban négy tornán maradt le a CUT-ról a mostanit megelőzően az első kilencen nem kezdett jól, két bogey-val és egy birdie-vel fordult a pálya hátsó részének. Ott azonban saját bevallása szerint bekerült a „zónába” és egyszerűen képtelen volt hibázni. Streelman a 12-es és a 18-as szakasz között nem kevesebb, mint hét birdie-t ütött, ami PGA Tour rekord, korábban befejező szakaszon ilyen sorozatot senki sem tudott produkálni előtte.

Természetesen mindez győzelmet ért, bár azért egy jó negyven percet kénytelen volt Streelman várni, ugyanis K.J. Choi és Sergio Garcia egy birdie-vel a 18-ason még kicsikarhatott volna egy playoffot. Egyiküknek sem jött össze azonban a birdie, így Streelman valamivel több, mint egy év elteltével ismét győzelmet ünnepelhetett a PGA Touron.

Garcia igazán dühös lehet, hiszen bár ez a második helyezés az idény legjobbja tőle, ha a pálya közepén nem üt két bogey-t, akkor akár a győzelem is meglehetett volna neki.

„Nem voltam túl agresszív, az egy puhány bogey volt a 9-esen, a 10-esen esélyt adtam magamnak, de rontottam” – elevenítette fel a történteket a spanyol, majd így beszélt Streelmanről: „a kör végén káprázatosan játszott, ha valaki ilyen sorozatra képes, akkor az megérdemli a győzelmet.”

A mezőny legközelebb Tiger Woods versenyén, a Quicken Loans National tornán ragad majd ütőt, ott már maga Woods is elindul, hátoperációja után alig három hónappal.  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés