Tar megbukott

 Minden oldalról megpróbáltuk körbejárni Tar László újabb tündöklését és bukását, a XXV. Nemzetközi és Magyar Senior Golfbajnokságon. Így Tar László előző napi nyilatkozata után, megkérdeztük Nagy Istvánt, akit László hibáztatott. Ahelyett, hogy Tar csendben levonta volna a következtetéseket, igen dehonesztáló mondatokkal illette Nagy Istvánt. Ezért fontosnak tartottuk, hogy a vele egy flightban menő társát is megszólaltassuk, ő hogyan látta az esetet. Nagy István gondolatait tolmácsolva készítettük el összefoglalónkat:

Minden oldalról megpróbáltuk körbejárni Tar László újabb tündöklését és bukását, a XXV. Nemzetközi és Magyar Senior Golfbajnokságon. Így Tar László előző napi nyilatkozata után, megkérdeztük Nagy Istvánt, akit László hibáztatott. Ahelyett, hogy Tar csendben levonta volna a következtetéseket, igen dehonesztáló mondatokkal illette Nagy Istvánt. Ezért fontosnak tartottuk, hogy a vele egy flightban menő társát is megszólaltassuk, ő hogyan látta az esetet. Nagy István gondolatait tolmácsolva készítettük el összefoglalónkat:

Szeretném tisztázni, hogy mi történt a senior bajnokság 2. napján Tar Lászlóval, miért kezdeményeztem vele szemben az eljárást, és hogy mindenki ismerje meg, mit tapasztaltam.

Úgy kezdődött, hogy az első nyolc szakaszt par-ra játszotta Tar László. Következett a 9-es tee, Tar behúzta balra a drive-ját, ez egy nagyon erős drive volt, a teeboxból látszott, hogy a bal oldalon lévő tó rézsűjét találta el.

Élesen balra vágódott a labda, minimum 45 fokos szögben - biztos voltam benne, hogy ez vizet ért. Elindultunk megkeresni a labdát, Laci egyenes ment az erdő felé, szóltam is neki, hogy ott ne keresse, mert nincs ott. Szinte biztos, hogy vizet ért, bár ha van egy kis szerencséje, akkor a nagy fű megfogta, és megtaláljuk. Ő nem hallgatott rám, előre ment. A vizen kívül nem volt, így elkezdtem a nád szélét átvizsgálni, hátha megtaláljuk, ha másért nem, a labda, illetve a droppolási hely miatt.

A partnerünk (a másik flight társunk), jobbra ütötte a labdáját, ő arra ment, Laci pedig tovább kereste a labdáját. Legnagyobb meglepetésemre meg is találta, az erdőben! Biztos voltam benne, hogy ez nem lehetséges, de gondoltam, hogy most úgysem tudunk ezzel mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, feltétlen ellenőrizni fogom a labdájának az azonosságát a greenen.

Tovább játszottunk, ő megütötte az erdei labdát, elmondása szerint egy 5-ös vassal, én egy furcsa neszt hallottam, mintha köves talajt, száraz ágat talált volna el a labdája, tehát úgy is mondhatnám, mintha valamilyen gellert kapott volna, de ennek csak a későbbiekben lett jelentősége. Egyikünk sem látta, hova ment a labdája. Laci azt mondta, hogy ez egy nagyon jó ütés volt 5-ös vassal, tiszta találat, ennek ott kell lennie valahol a green körül. Előrementünk, kerestük is, de a green körül nem volt, viszont a green előtt 40 méterre, egy bokor tövében Tar talált egy Wilson Staff labdát, olyat, amivel ő is játszik. Ekkor kért meg (szerintem, így utólag visszagondolva: nehogy gyanús legyen) nézzem meg, hogy milyen labda van ott, hogy az övé-e, azonosítsam be.

Többször rákérdezett, hogy Wilson StaffWilson Staff? Én pedig mondtam, hogy igen az. Bár nem volt rajtam szemüveg, de nagyon nem stimmelt valami, amennyire meg tudtam ítélni, ez a labda nagyon újnak nézett ki! Ekkor még jobban megerősödött bennem a gyanú, hogy ez a labda nem az a labda, amivel ő eldrive-olt. Nem akartam vitatkozni, gondoltam felveszem a szemüvegem a greenen és ellenőrizni fogom a labdát. Ami furcsa volt, ő nem kérdezte meg a labda számát, vagy hogy van e rajta T betű, mert egyébként az egyes tee-n egy db már használt, több logóval ellátott labdát mutatott be, amin rajta volt a nevét jelző T. Ezzel a labdával már tegnap is játszott… állítólag. Ezen a napon az első 8 szakaszt, játszotta ezzel a labdával. Tehát ezzel a labdával 28 szakaszt játszott le. Na, mindegy, tovább játszottuk. Ő kichippelte a bokorból fairwayre, fairwayről a greenre, két putt, bemondása szerint dupla bogie. Én felvettem a szemüvegemet, elkértem Lacitól a labdát, azonosítás céljából. Természetesen beigazolódott, amit gondoltam, ez egy új labda volt. Közöltem vele, hogy ez nem az a labda, amivel elindult a játék elején. A jelzés, a T betű sincs rajta, de erre Laci rögtön rávágta, hogy az lekopott róla. Mire én kifejtettem, hogy ez egy vadonatúj, kopásmentes labda, ezért elég nehéz elképzelni, hogy lejött volna a T betű. Summa- summárum, megegyeztünk, hogy ez nem az övé. Bírót kértünk, döntse el hogy ilyenkor mi a teendő. Sajnos elég nehezen érkezett meg. Amikor viszont igen, akkor többedmagával. Amíg vártunk, úgy gondoltuk, lejátsszuk a 10-es lyukat. Lejátszottuk. Még mindig nem érkeztek meg a bírók, így elütöttünk a 11 es elütőről is.

11-es teebox végénél található hídnál találkoztunk a bírókkal, elmondva nekik az esetet, ők rögtön közölték, ez sajnos kizárás. Miközben az esetről beszélgettünk, megláttam egy labdát a nádas melletti a fűben.

Odamentem, felvettem, és legnagyobb megdöbbenésemre, illetve saját igazamat látva,Tar „barátunk” Wilson Staff többlogós, T betűvel ellátott labdáját találtam meg. Akkor egy kicsit, (elnézést) elszakadt a cérnám és elég hangosan kifejtettem a véleményemet a tevékenységéről. Persze ő hápogott, elutasított mindent és azzal védekezett, hogy én mondtam, hogy hallottam valami zajt. Biztos visszapattant az erdőből, az ő 5-ös vassal ütött, 180 méterre a green környékén keresett labdája. Valószínűleg Tar nem hole in one-t, hanem mandinert ütött.

Ennek a valószínűsége gyakorlatilag nulla, hiszen ha valaki 5-ös vassal, 180 méteres ütéssel eltalál egy fát, annak egészen más hangja van, Én pedig, egy gellert kapott, talajt ért labda zaját hallottam.

Laci esze nagyon jól vágott, pillanatok alatt tudta, mivel védekezzen.

Pontosítás végett: az a drive, amit a 9-es teeről megütött, az olyan erővel bírt, hogy (a tó után - golfos barátaink nagyon jól tudják - egy keskenyen árok helyezkedik el nádassal), a nádason a labda átfúródott és a túloldalon landolt, ott egyikünk sem kereste Tar labdáját.

Másik (német) partnerünk, mivel a fairway jobb oldalára ütötte a labdát, így a fairway jobb oldalára vitte a troliját, jött segíteni, én a nádasnál kerestem. Ez idő alatt Lacinak bőven volt ideje, lehelyezni egy másik labdát, amit egyébként a német partnerünk talált meg. Ezzel is védekezett Tar, hogy nem is ő találta meg, bár ez egy elég egyszerű trükk.

Innentől kezdve a történet ismert. Tehát a vége az, hogy egyértelműen idegen labdával fejezte be a játékot, ezért kizárták. Az a meggyőződésem - és ezzel nem vagyok egyedül -, hogy a labda, amivel befejezte a szakaszt, az egy ejtett labda volt, mert annak a valószínűsége, hogy a bokorban véletlenül az ő labdájával teljesen megegyező elég speciális logókkal ellátott labdát találunk, elég kicsi. Annak meg még kisebb az esélye, hogy a megütött eredeti labdája visszapattan oda, 180 méterről, ahol egyébként a drivenak nagyjából lennie kellett volna és ami ezek után hab a tortán a nádas melletti fűben később véletlenül találok egy ugyanolyan labdát, mint az övé T betűvel. Summa summárum: megbukott. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés