Portugáliából jelentik

 A magyar szenior válogatott sikeresen megérkezett Portugáliába, ahol szikrázó napsütés és mesés környezet várta őket! Külön öröm, hogy Gyűrű László is a csapattal tartott, aki Tóth Jánosnak caddyzik a verseny ideje alatt, de tanácsaival természetesen a válogatott többi tagját is segíti.

A magyar szenior válogatott sikeresen megérkezett Portugáliába, ahol szikrázó napsütés és mesés környezet várta őket! Külön öröm, hogy Gyűrű László is a csapattal tartott, aki Tóth Jánosnak caddyzik a verseny ideje alatt, de tanácsaival természetesen a válogatott többi tagját is segíti.

Nem ült a babérokon nemzeti csapatunk, hiszen már a vasárnap ütőt ragadtak és a driving range-en gyakoroltak. Este egy közös vacsorán vettek részt, ahol a jó hangulat játszotta a főszerepet. A hétfő a pihenés jegyében telt, hiszen a válogatott programja kedden a gyakorlónappal folytatódik, helyi idő szerint 6:30-as kezdéssel, amikor a pályák megismerése, feltérképezése és a megfelelő pályastratégia kialakítása lesz a cél.

A Raymond Barbieről elnevezett bruttó értékelésű Bajnokságot a Vale da Pinta pályán (Par 71, 5679 m.), a William OBabb Kupát a nettó csapatok részére a Gramacho pályán (Par 72, 5483 m.) bonyolítják le.

A válogatott háza tájáról érkezett információk szerint, a pályák minőségben elmaradnak a Magyarországon tapasztaltaktól. A Vale da Pinta elég szűk, az apró hibát is bünteti, így taktikusan kell rajta játszani, míg a Gramacho is nagyon nehéz, fejben végig ott kell lenni. A felkészülést, a gyakorlást tovább nehezíti, hogy a pálya 30 percre van a csapat szállásától. Viszont a környék gyönyörű, igazi festői táj veszi körül a pályát, a klubházak szépek és felszereltek. Nem hiába érdemelte ki a Vale da Pinta Európa egyik „legszebb pályája” címet. A csodálatos tavak mellett élmény a szentjánoskenyér-, füge-, mandula- és olajfák sokszínűsége.

A különböző nemzetek csapatai folyamatosan érkeznek az Algarve tartományban található Pestana Golf Resort-ba, hogy június 4-én kezdetét vehesse a Senior Európa Bajnokság.

Reméljük, hogy válogatottjaink megtartják az elmúlt hetekben mutatott jó formájukat és eredményes verseny elé nézünk. A Portugáliában zajló eseményekről a későbbiekben is beszámolunk!

A bajnokságon résztvevő bruttó csapat:

Cerweny Arnold, Kovács Titusz, Máthé István, dr. Takács János. Vattay Antal, dr.Vitályos Iván.

A Kupában szereplő nettó csapat: Jakobi László kapitány, Dietrich Gábor, Dietrich Tamás, Juhász Sándor, Pataky Miklós, Tóth János.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés