Nehezen indult

 Mint korábban írtuk, Hahn Roland elkezdte idei profi szereplését. Roland nehéz, számára ismeretlen pályán a Challenge Tour Barcelonai állomásán versenyzett. Profi golfozónknak, élete talán legnehezebb megmérettetésén kellett bizonyítania.

Mint korábban írtuk, Hahn Roland elkezdte idei profi szereplését. Roland nehéz, számára ismeretlen pályán a Challenge Tour Barcelonai állomásán versenyzett. Profi golfozónknak, élete talán legnehezebb megmérettetésén kellett bizonyítania.

Minden kezdet nehéz – így foglalhatnánk össze röviden az elmúlt nap történéseit. Roland megtapasztalhatta a játék többféle arcát, a sport igazi szépségét: küzdött, harcolt, sok tanulsággal és élménnyel gazdagodhatott. Egy nívós megmérettetésen vehetett részt, ahol sajnos nem sikerült felvennie a ritmust. Ugyanakkor ne felejtsük el, Európa egyik legrangosabb sorozatáról beszélünk.

Habár az előkészületek jól sikerültek, a versenyen valahogy nem jött ki a lépés. Húsvét hétfőn érkezett meg Barcelonába, a helyszínre. Jól bejátszotta a pályát, de a versenyen semmi sem sikerült: nem nagyon mentek azok a fránya ütések, és a birdie-k sem jöttek. Jó formája ellenére sem tudott ráhangolódni a játékra.

A verseny nem úgy sikerült bajnokunknak, ahogyan azt várta. De biztosak vagyunk benne, hogy Roli sokat tanult ebből, amit hasznosítani tud a jövőben. Több hasonló megmérettetésre van szüksége, hogy elérje célját. Tudja, hogy a kemény munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Mi nem is kívánhatnánk mást, mint hogy ez megtörténjen!

Golfozónk így foglalta össze a történteket:

"A nagy szél miatt a Challenge Tour 2. napját teljes egészében törölték, így a verseny végül csak 3 napos volt. Az újbóli 2. körnek már tökéletes időben indultunk neki, minimális széllel. Úgy vágtam neki a napnak, hogy támadni fogom a birdike-t. Ebből sajnos csak kettőt sikerült megvalósítanom, de nem keseredtem el.

Az utolsó napomon több játékossal volt szerencsém gyakorolni, köztük a svéd European Tour játékossal, Joel Sjoholm-mal, aki pillanatnyilag 488. a világranglistán, tehát tudhat egy, s mást! Nagyon jó fej volt. Adott egy két tanácsot a jövőre, amelyeket mindenképpen gyakorolni fogok, és remélhetőleg majd meghozza a várt hatást." 

Sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodhatott a Challenge Touron, ahol nem kis nevekkel játszhatott együtt. Tudja, rengeteget kell még tanulnia, hogy ő is játszhasson egyszer az Europen Touron.

Roland elismeri, az eredmény nem volt az igazi, de mint ahogy tudjuk, minden kezdet nehéz! Roland hazaindult, és biztosak lehetünk benne, egyik első dolga lesz valamelyik golfpálya meglátogatása.

A következő megmérettetése Csehországban lesz Május 2-4 között, aztán jöhet a Challenge Tour újabb, törökországi állomása, amelyről reméljük már elégedetten térhet haza.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés