Francia győzelem Kínában

 A francia Alexander Levy nyerte az European Tour legutóbbi tornáját, a sztárokkal teletűzdelt Volvo China Opent. A mezőnyben többek között ott volt az angol IanPoulter is, valamint a PGA Championship címvédője, JasonDufner, ám a győzelemre egyiküknek sem volt esélye.

A francia Alexander Levy nyerte az European Tour legutóbbi tornáját, a sztárokkal teletűzdelt Volvo China Opent. A mezőnyben többek között ott volt az angol IanPoulter is, valamint a PGA Championship címvédője, JasonDufner, ám a győzelemre egyiküknek sem volt esélye.

Levy az első napon semmi rendkívülit nem csinált, 68 ütésből teljesítette a pályát és négyes együttállásból várhatta a második kört, olyan játékosokat megelőzve, mint IanPoultertöbbe között. A második körben azonban a mezőny ha addig esetleg nem lett volna tisztában azzal, hogy ki ez a francia fiú, akkor megtudta, vagy legalábbis képet kapott a tudásáról, ugyanis Levy egy 62 ütéses kört teljesített, amivel alaposan ellépett társaitól. A franciához a legközelebb a spanyol Adrian Otaegui állt, ám négyütéses hátrányát csak növelni tudta, csökkenteni nem miután a harmadik napon 71-et játzott. Persze ahogy lenni szokott Levy-nél is jött egy hullámvölgy, a pénteki eredményéhez képest nyolc ütéssel rosszabb körrel zárt szombaton, így megkapta üldözőnek a spanyol AlvaroQuirost, a finn MikkoIlonent és az angol TommyFleetwoodot. Közülük azonban csak utóbbi tudott közel maradni Levyhez, ám a francia vasárnap remekül játszott, 69-es körével bebiztosította győzelmét.

Alexander Levy személyében az European Tour idei legfiatalabb győztesét tisztelheti, a 22 éves egykori francia amatőr bajnok négy ütés előnnyel végzett az élen és sztárjátékosok egész sorát megelőzve nyerte meg élete első European Tour tornáját.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés