A pályák szürke eminenciásai

 Már lassan egy hete véget ért az Európai Olimpiai Reménységek Versenye, de továbbra is téma a golfozók körében. A főszereplők, a juniorok történelmi sikere mellett maga a verseny is jelesre vizsgázott. Nincsen jó verseny, jó csapat nélkül! A kellemes hangulat, a minden igényt kielégítő kivitelezés azonban nem jöhetett volna létre a közösség nélkül, azon dolgozók nélkül, akik kihívásként tekintenek egy-egy versenyre, és akik mindent megtesznek azért, hogy a golfozók jól érezzék magukat, ha hozzájuk érkeznek.

Már lassan egy hete véget ért az Európai Olimpiai Reménységek Versenye, de továbbra is téma a golfozók körében. A főszereplők, a juniorok történelmi sikere mellett maga a verseny is jelesre vizsgázott. Nincsen jó verseny, jó csapat nélkül! A kellemes hangulat, a minden igényt kielégítő kivitelezés azonban nem jöhetett volna létre a közösség nélkül, azon dolgozók nélkül, akik kihívásként tekintenek egy-egy versenyre, és akik mindent megtesznek azért, hogy a golfozók jól érezzék magukat, ha hozzájuk érkeznek.

Nincs rangos verseny golfbírók nélkül! A Máriavölgyben rendezett Európai Olimpiai Reménységek Versenyén Lugosi Balázs (Bíró Bizottságnak az elnöke) és csapata is részt vett: Puskás Éva (a Bíró Bizottság Titkára), Gágyor Gábor (az EGA Versenybizottságának tagja, Kommunikációs és oktatási terület felelőse) és Horváth Béla (golfbíró).

A golfpályák szürke eminenciásai ők, akik a „reflektorfényt” kerülve teszik a dolgukat, figyelik a játékot, ők a regulák őrei. Láthatatlan emberek, akik kritikus pillanatban jelennek meg, és óvják a játék tisztességét. Őrangyalok, akik időnként színre lépnek, és megóvják a buzgó játékosokat attól (időjárás), hogy testi épségüket veszélyeztessék.

Nem volt ez másképp az Európai Olimpiai Reménységek match play tornáján, Máriavölgyben sem. Amikor hívták őket közbeléptek, de mindig a szabályok bonyolult rendszerének megfelelő pártatlan döntéseket hoztak. Bárcsak minden magyar versenyen golfbírók vezetnék a viadalokat!

Három bíró volt folyamatosan a helyszínen, a pálya három ellenőrző pontján, így három lyukanként tudták ellenőrizni a játéktempóra vonatkozó irányelvet. Különös figyelmet fordítottak a Pace of Play (játéksebesség) betartására. Ezen a versenyen is kiderült, hogy egy jó tempójú verseny lebonyolításához, az aktív bírói jelenlét elengedhetetlen. Nagy odafigyeléssel tudták tartani az előírt menetrendet, a játékidő nem húzódott el, amiért a nemzetek kapitányai is hálásak voltak. Ahogy az egyik külföldi kapitány is fogalmazott: „Ebben a korban kell hozzászokniuk a feszített tempójú játékhoz, hiszen minden valamire való versenyen a játékidőt szigorúan betartatják. Nem is beszélve arról, hogy csak a gyors játékossal öröm együtt játszani.”

Négy napos verseny volt „napi 36 szakaszos bíráskodással”, ami mind fizikálisan, mind mentálisan is nagykihívást jelentett számukra. Gyakorlatilag reggeltől estig a pályán voltak, a pályabejárástól az esti meeting-ig.

Balázs elmondta, a Match Play játékforma más hozzáállást követel meg a bíróktól a stroke játékhoz képest. Itt a bíró passzív megfigyelő. Csak akkor avatkozhat a játékba, ha valamelyik fél megkéri rá. Ellenben három kivételes esetben habozás nélkül közbeléphet: lassú játék, durva etikett vétség, illetve, ha észleli, hogy a két fél megegyezik a szabályok figyelmen kívül hagyásában.

Balázs kiemelte, hogy a márciusi Bírótalálkozón külön előadás szólt a játéktempó betartatásának fontosságáról, hiszen ez a golfversenyzők egyik legnagyobb igénye. Az Old Lake golfklubban megrendezett továbbképzésen egy jó hangulatú bíró-verseny mellett az amatőr státuszról tartott egy hosszabb előadást Lugosi Tamás PGA golfedző és golfbíró, hiszen sajnos hazánkban is teret nyer az amatőr golfozók (amatőr státuszával összeegyeztethetetlen) oktatói tevékenysége és ennek a nemzetközi normák szerint gátat kell vetni.

Voltak nehezebb szituációk, de a kritikus helyzetekben sikerült nyugodtnak maradniuk, és a szabályoknak megfelelő jó döntést meghozni. Szombaton nehéz helyzet elé kerültek a szervezők, hiszen villámlással tarkított tavaszi zivatar közeledett a máriavölgyi pálya felé. Ezért kürttel jeleztek: szüneteltetni kellett játékot. Az előre elkészített menekülési terv jól működött és pár perc alatt sikerült mindenkit biztonságban a klubházba irányítani, még a villámlás kezdete előtt. Szerencsére a vihar gyorsan elvonult. A dörgések megszűntével folytatódhatott a játék.

Összességében elmondható, elégedettek lehetünk, mint juniorjaink, mind bíróink teljesítményével. Sikeres versenyen vagyunk túl, amelyet a pozitív visszajelzések is alátámasztanak. Elég csak a szövetségi kapitányok vagy Csehország főtitkárának „feedback-jét” említeni.

Rangos verseny volt, ami mind szervezésben, mind lebonyolításban, mind bírói tevékenységben osztatlan sikert aratott. A bírók a pálya szürke eminenciásai, nélkülük a verseny rangjában és játéktempójában is elmaradt volna az elvártaktól.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés