Vadkerti Adél, a nap hőse

 Igazi áprilisi, bolondos időre ébredhettek a juniorok az Európai Olimpiai Reménységek Versenyének 3. napján. A pódiumi álmokat dédelgető válogatottak úgy kezdték a napot, hogy nem szabad hibázni, hozni kell a győzelmet. Szombaton a lányok Szlovénia, míg a fiúk előbb Csehország, majd Szlovénia ellen játszottak.

Igazi áprilisi, bolondos időre ébredhettek a juniorok az Európai Olimpiai Reménységek Versenyének 3. napján. A pódiumi álmokat dédelgető válogatottak úgy kezdték a napot, hogy nem szabad hibázni, hozni kell a győzelmet. Szombaton a lányok Szlovénia, míg a fiúk előbb Csehország, majd Szlovénia ellen játszottak.

Vadkerti a hős

A várakozásoknak megfelelően izgalmas csata zajlott Magyarország és Szlovénia legjobbjai között. A válogatottak végig fej-fej mellett haladtak. A lányok, Rózsa Csilla vezérletével, varázslatosan küzdöttek szombaton is. Csicsi a tőle megszokott könnyedséggel játszott, s mint mindig, most is a maximumot hozta a csapatnak. Briglovics Boróka, a tegnapi elvesztett játszma után, remek formába lendült és könnyedén győzött szlovén ellenfelével szemben. Eközben Paál Julianna, és a Czerneczki Laura, Tóth Maya alkotta duó vereséget szenvedett, így az utolsó páros előtt még döntetlenre álltunk. De jött Vadkerti Adél, aki bebizonyította, nem csak fizikálisan, de fejben is hihetetlenül ott van. A tét nem volt kisebb, mint a dobogós álmok életben tartása. Ez meglátszott a mérkőzésen, hisz szinte szusszanni sem hagyta egymást a két játékos. Végig ki-ki meccs zajlott, ide-oda pattogott a labda. A 18. lyuk előtt is döntetlen volt az állás. Végül Adél egy birdie-vel nyerte meg az idegek harcát és vele együtt a magyar csapatnak a győzelmet, így megmaradt az esély akár a végső győzelemre is.

Böndicz Gergőt, közvetlenül a párharc után sikerült megszólaltatnunk:

Hihetetlen mérkőzés volt! Még mindig a hatása alatt vagyok, egyszerűen nem találom a szavakat… Mindhárom erős versenyzőnk tudta hozni a játékát. Adél pedig… egyszerűen szenzációs volt! Nagyon kemény vetélytárs ellen, szoros meccset játszva, nagyszerűen megoldotta a helyzeteket. Óriási, mekkora játékot játszott, és hogy így bírta idegekkel. Az ellenfél folyamatosan mentette a puttokat, és ezzel hozta a döntetlent, nagyon kemény csata volt. A végén a birdie pedig olyan volt, mintha valaki a fociban félpályás szabadrúgást rúgott volna be. Komoly fejlődésről és lelki erőről tett tanúbizonyságot. Rendkívül büszke vagyok, úgy Adélra, mint az egész csapatra.

Erősek voltak a csehek...

Nem szeretek foglalkozni a hendikeppekkel, a játékra kell koncentrálni, és a maximumot kihozni magunkból. – mondta Gergő – A lányok bizonyították a csehek ellen, hogy le tudják küzdeni a négyszeres előnyt. A fiúknak sajnos nem sikerült, mert nagyon erős volt az ellenfél. De pont ezért vagyunk itt, hogy tudjunk fejlődni, tanuljunk a hibákból, tapasztalatot szerezzünk. Annak nem lenne értelme, hogy olyan játékosok ellen játsszunk, akik gyengébbek nálunk. Ezek a meccsek arra jók, hogy a meglévő keretet megpróbáljuk a legjobban vizsgáztatni. A fiúk a feszült lélektani helyzeteket sajnos nem tudták jól megoldani, ezért alakult így a lengyelek elleni mérkőzés is, de nem bánkódom, ez most ennyire volt elég. Dolgozunk rajta, hogy a későbbiekben ennél jobb legyen. - fűzte hozzá Gergő.

Délután a szlovén csapat várt a fiúkra. A lányok sikerén felbuzdulva, játékosaink mindent megpróbáltak a győzelemért. Rózsa Dávid és Csányi Olivér is vezetett a nálánál alacsonyabb hendikepes ellenfelével szemben. Majd megérkezett a vihar, leszakadt az ég, dörgött, villámlott. A játékot félbeszakították. Sajnos a szünet nem jött jól. Rózsa David briliáns játéka sem volt elég a győzelméhez. Csányit megviselte a kényszerpihenő, de mindent megpróbált, ám ez nem az ő délutánja volt. Greff Bálint és Holló Zsombor is nagyon nagyot küzdött. Mindegyik fiú büszke lehet magára, a vereség ellenére is.

Rózsa Dávid így kommentálta az eseményeket:

„Válogatott keretünk megváltozott a tavalyihoz képest. Több új, fiatal játékos került a csapatba, akik ügyesek, de még tapasztalatlanok. Ami engem illet, természetesen nyerni szerettem volna. Célom mindig a saját párharcaim megnyerése. Eddig sajnos nem volt szerencsém a sorsolással, mindig a legkeményebb ellenfeleket kaptam. Bízom magamban, remélem az oroszokat sikerül megvernünk és végre a szerencse is mellettünk lesz.”

Az Európai Olimpiai Reménységek golftornája lassan a finisbe ér, ma megtudjuk, hol végeznek csapataink.

Paál Júlianna, Tóth Maya és Czernecki Laura is bizakodó a záró forduló előtt:

„A szerbek még hátravannak, de a lány csapatuk nem olyan erős. Természetesen nem írjuk le őket, de bízunk abban, hogy sikerül nyerni ellenük is, azután majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Eddig sajnos nem volt szerencsém a sorsolással, mind a négy alkalommal a legjobb játékost fogtam ki a csapatokból. Úgy érzem, mentálisan kell fejlődnöm.” – mondta Julianna.

Laura és Maya duója is elégedetten nyilatkozott a szlovén győzelem után:

 

Nagyszerűen összehangolódtunk, mindkettőnknek ment a játék, sikerült jól felkészülni. Ellenfeleink nagyon kemények voltak és jól játszottak. Mentálisan nagyon nehéz a match play. Ez olyan játék, ahol fejben dől el minden. Azon múlik, hogy az egymás elleni küzdelemben mennyire tudunk egyben maradni. Ma szeretnénk győzni!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés