LENDÜLETBEN A HIGHLAND

 Április 24-én, csütörtökön kezdetét veszi a Highland Golf Club hagyományos Társasági Versenysorozata. Erről és sok újdonságról, tervekről is beszámolt lapunknak Forgó Ferenc ügyvezető.

 

Április 24-én, csütörtökön kezdetét veszi a Highland Golf Club hagyományos Társasági Versenysorozata. Erről és sok újdonságról, tervekről is beszámolt lapunknak Forgó Ferenc ügyvezető.

A Highland tavaly meghirdetett jelszava, a „Klub, nem csak pálya.” szlogen milyen tartalmat kap idén?

Egyértelműen kiderült, hogy a Highland számára ez a követendő út: budapesti, könnyen elérhető helyszín lévén itt mindig találkozni golfozókkal, sokan szinte minden nap útba ejtik a Highlandet, hogy egy kávé mellett beszélgessenek az ismerősökkel és persze golfozzanak, gyakoroljanak. A Highland hétközben is ideális terep egy pár órás kikapcsolódásra. A versenynaptárunk összeállt, már most előre látjuk őszig az időpontokat, sőt, a szponzorokat is. Sok új támogató is megjelent nálunk, a korábbi években nem látott gazdagság jellemzi majd az ajándékokat is, a tapasztalt és a kezdő játékosoknak egyaránt érdemes lesz majd versenybe szállniuk.

Idén például minden induló részt vehet majd egy külön tombolán, ahol a kevésbé ügyes játékosok is szép díjakkal gazdagodhatnak, ezzel is ösztönözzük a kezdőket, hogy győzzék le félelmeiket és nevezzenek a versenyekre.

Ennél is nagyobb újítás, hogy a kb. délután 5-től 9-ig tartó záró-programokat igazi társasági eseménnyé szeretnénk varázsolni. Mindenki ingyenesen elhozhatja nem golfozó barátait, családtagjait, üzletfeleit egy kellemes esti programra. Akinek van kedve új emberekkel megismerkedni, igényes környezetben egy ital mellett beszélgetni, szeretettel várjuk. Lesznek egyéb programok, bemutatók, mint pl. borkóstoló, hölgyeknek „beauty corner”, a nem golfozó vendégeknek is külön tombola.

A hagyományos Társasági Versenyeken kívül milyen programokat szervez a Highland?

A korábbi évekhez hasonlóan elindult a junior és a senior tour, a matchplay bajnokság is. A kezdők és a haladók is nagyon szeretik a Texas Scramble versenyeket, az idei első verseny például olyan népszerű volt, hogy helyhiány miatt sok régi klubtag is lemaradt róla. Viccesen azt mondjuk most már egymás között, végre azzal a problémával kell megküzdenünk, hogy sok a jelentkező nálunk. Nem sok golfklub mondhatja ezt el magáról Magyarországon.

Június végéig nagyon intenzív lesz a verseny-program, de utána sem fognak unatkozni a klubtagjaink: nyáron indítjuk például a „Highland Gourmet Tourt”. A tavaly őszi teltházas Gundel záró-party adta az ötletet, láttuk, hogy óriási igény van a közös programokra, színvonalas helyek közös meglátogatására. Minden alkalommal más exkluzív étteremben tartjuk majd a versenyt követő vacsorát, ahol kedvező feltételekkel látnak majd minket vendégül.

Ha valaki kiszámolja, már csak ezek miatt a versenyek miatt érdemes megvenni  a tagságot.

Ezen kívül golfhoz egyáltalán nem köthető programokat is szervezünk, mint amilyen például tavaly ősszel volt az etyeki filmstúdió meglátogatása.

A klubházban, a pályán lesznek változások, fejlesztések?

Klubtagjainknak könnyítés, hogy tee time foglalásukat már interneten keresztül is megtehetik illetve a recepcióra kitett számítógép segítségével elkerülhetik a sorban állást.

Egyik új szponzorunk segítségével május végén internet-sarkot alakítunk majd ki az étteremben, ahol egyáltalán nem szokványos eszközökkel, műszaki cikkekkel találkozhatnak majd a golfozók és ezeket persze ingyenesen használhatják is. A gyerekek külön eszközöknek örülhetnek majd, biztosak vagyunk benne, hogy ez nagyon népszerű új szolgáltatás lesz.

A pálya egybehangzó vélemények szerint kiváló állapotban van, Laczkó Tomi és csapata a hirtelen jött tavasz miatt felgyorsult tempót is sikeresen felvette.

A driving rangen túli, sorompóval ellátott területre már csak érvényes kártyával lehet belépni, a részletekről a klubházban illetve internetes oldalunkon adunk tájékoztatást.

Amire idén is nagy hangsúlyt fektetünk, az a kezdők számára szervezett bemutató golfesemények szervezése. Több új céggel, program-szervezővel alakítottunk ki együttműködést, velük megerősítve remélhetőleg sok új kezdőt tudunk magunkhoz vonzani.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés