Történelmi lesz az idei Masters?

Az utolsó napot a 2012-es bajnok Bubba Watson, valamint a fiatal Jordan Spieth kezdheti az élről az idény első Major-viadalán, a Mastersen. Utóbbi, ha nyer azzal történelmet ír, hiszen soha ennyire fiatalon nem nyertek még Masterst.

Az utolsó napot a 2012-es bajnok Bubba Watson, valamint a fiatal Jordan Spieth kezdheti az élről az idény első Major-viadalán, a Mastersen. Utóbbi, ha nyer azzal történelmet ír, hiszen soha ennyire fiatalon nem nyertek még Masterst.

Jordan Speith sorozatban második körét is par alatt tartotta, ezzel a Masters történetének a hatodik játékosa lett, aki első fellépése alkalmával két kört egymás után par alatt tudott lehozni. Ami még ennél is fontosabb, hogy a fiatal játékos 70-es körével az élre állt, igaz együttállásban a szombaton 74 ütéses kört jegyző Bubba Watsonnal. A torna 2012-es bajnoka két éve amikor megnyerte első zöld zakóját négy ütés hátrányból vágott neki az utolsó körnek, most tehát sokkal jobban áll. Persze Augustában semmi sem garancia a győzelemre, ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Spieth előtt a Mastersen eddig négy olyan játékos volt, aki első részvétele alkalmával az élre ugrott a harmadik kör végén, igaz közülük csak egy valakinek sikerült győzelemre váltani ezt a pozíciót.

A statisztikák szerint jó esély van arra, hogy vasárnap az éllovas kettős valamelyikére segíti rá Adam Scott a zöld zakót, ugyanis a legutóbbi 23 alkalomból 19-szer az utolsó párosítás valamely szereplője nyerte a Masterst. Bubba Watson egyike a kivételeknek, így ő tisztában van azzal, hogy még messze a cél.

Ráadásul a két éllovas előnye egyáltalán nem sok, hiszen Matt Kuchar és Jonas Blixt is csupán egy ütéssel van lemaradva tőlük. Utóbbi 1999 után az első európai bajnoka lehet a tornának. Lőtávolon belül van még Rickie Fowler, Miguel Angel Jimenez és Lee Westwood is, előbbi kettő két, utóbbi három ütés hátránnyal várhatja a vasárnapot, de még a négy ütés hátránnyal a 10. helyen álló Justin Rose is bizakodó, mondván Augustában vasárnaponként bármi elképzelhető.

A 2014-es Masters állása a 3. nap után:

T1

Jordan Spieth

-5

71

70

70

-

211

T1

Bubba Watson

-5

69

68

74

-

211

T3

Matt Kuchar

-4

73

71

68

-

212

T3

Jonas Blixt

-4

70

71

71

-

212

T5

Miguel Jimenez

-3

71

76

66

-

213

T5

Rickie Fowler

-3

71

75

67

-

213

T7

Lee Westwood

-2

73

71

70

-

214

T7

Jim Furyk

-2

74

68

72

-

214

T7

Thomas Bjorn

-2

73

68

73

-

214

T10

Justin Rose

-1

76

70

69

-

215

T10

Kevin Stadler

-1

70

73

72

-

215

 

Teljes tabella itt

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés