Újra a világelsőség a tét

 A héten az egész világ Augustára figyel, ugyanis kezdetét veszi az idény első Major-tornája, a Masters. Pályafutása során először Tiger Woods nem lesz ott a mezőnyben, ez pedig azt is jelenti, hogy a világelsősége veszélyben van. Az amerikai klasszisra hárman veszélyesek, egyikük győzelme sem lenne világraszóló meglepetés.

A héten az egész világ Augustára figyel, ugyanis kezdetét veszi az idény első Major-tornája, a Masters. Pályafutása során először Tiger Woods nem lesz ott a mezőnyben, ez pedig azt is jelenti, hogy a világelsősége veszélyben van. Az amerikai klasszisra hárman veszélyesek, egyikük győzelme sem lenne világraszóló meglepetés.

Tiger Woods világelsőségét Adam Scott veszélyezteti leginkább. Az ausztrálok világranglista másodikja pályafutása során volt már hasonló magaslatban, ám az első helyet eddig még nem tudta megkaparintani. Az idei Masterst címvédőként várhatja, és nem is feltétlenül kell, hogy megnyerje az évad első Major-tornáját ahhoz, hogy világelső legyen. Ehhez elég az is, hogy együttállásban a harmadik helyen fusson be vasárnap. Scott pályafutása során tizenháromszor játszott Augustában. 2002-ben debütált, rögtön egy T9. hellyel. Ezt 2011 nem tudta beverekedni magát az első tíz közé, ám azóta folyamatosan top-10-es helyezéseket szállít. Három éve 2. lett, két éve 8., tavaly pedig playoffban hódította el a legendás zöld színű zakót. 

Scotton kívül a világranglistán jelenleg a 3. helyen jegyzett Henrik Stenson is veszélyes lehet Woodsra. Stensonnak elég lenne, ha együttállásban a második helyen zárna, ugyanakkor a svédek kiválósága pályafutása során, nem hogy az első ötben, de még a legjobb 15-ben sem zárt még soha a Mastersen. Stenson korábban nyolcszor játszott Augustában, legutóbb a T18. pozícióban zárt. 

A harmadik játékos aki elveheti Woodstól a világelsőséget, Jason Day. Az ausztrál idén már nyert rangos tornát, hiszen az győzelmével zárult a WGC-Match Play torna. Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy milyen formában van, hiszen kézsérülés miatt nem versenyzett az ominózus WGC-torna óta. Daynek viszont nagyon fekszik az augustai pálya, eddig háromszor játszott itt, kétszer az első három közé verekedte be magát. Az ausztrál 2011-ben egy T2. hellyel debütált, majd 2012-ben elindult de visszalépett, tavaly pedig győzelmi esélyei is voltak, ám végül meg kellett, hogy elégedjen a 3. hellyel. 

Woods világelsőségére tehát ez a három kiválóság lehet veszélyes. A fogadóirodák Adam Scott sikeréért 12-szeres, Jason Day győzelméért 15-szörös pénzt fizetnek, míg egy esetleges Stenson-siker 26-szoros pénzt fizet.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés