Esős lehet az idei Masters

 Nem tudták befejezni az első edzésnapot Augustában, az idény első Major-tornájának a helyszínén, ugyanis viharos szél és eső nehezítette a játékosok dolgát. A mezőny csupán két órát tudott gyakorolni, ezt követően a viharos időjárás veszélyei miatt fel kellett függeszteni a felkészülést.

Mindenki megérkezett Augustába, a Masters helyszínére, megkezdődött az évad első Major-hete a PGA Touron. A szervezőkön kívül a játékosok is megadják a módját a 2014-es Mastersnek, sokan direkt erre az alkalomra készített ruhában pompáznak, van aki új golfbaget kapott szponzorától, sőt Ian Poulter még a putter-védőjét is ünnepi köntösbe öltöztette.

Hétfőn a felkészülés első napján azonban nem sok öröme volt a mezőnynek, ugyanis a viharos időjárás miatt mindössze két órányi gyakorlásra volt lehetőségük a játékosoknak. A vihar miatt a játékosokat leparancsolták a pályáról, a nézőket pedig megkérték, hogy hagyják el a klubot. Természetesen azoknak, akik kifizették az igen csak borsos árú jegyeket az első edzésnapra, később kárpótolják a szervezők, mégpedig jövőre, a Masters 2015-ös kiírása során. Mondjuk, ha valaki Londonból, vagy esetleg Budapestről látogatott el a helyszínre, azt valószínűleg ez a fajta nagyvonalúság nem biztos, hogy elégedettséggel tölti el.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés