Matt Kuchar vezet Houstonban

Matt Kuchar saját bevallása szerint nagyon csalódott volt a legutóbbi tornáján elért negyedik helyezést miatt és úgy tűnik, hogy ebből a negatív érzésből építkezik most a Shell Houston Openen. A hatszoros PGA Tour tornagyőztes játékos a viadal szombati játéknapján négyütéses előnyt tudott kiharcolni, ami igen csak jó előjel a torna statisztikáiából kiindulva.

Matt Kuchar saját bevallása szerint nagyon csalódott volt a legutóbbi tornáján elért negyedik helyezést miatt és úgy tűnik, hogy ebből a negatív érzésből építkezik most a Shell Houston Openen. A hatszoros PGA Tour tornagyőztes játékos a viadal szombati játéknapján négyütéses előnyt tudott kiharcolni, ami igen csak jó előjel a torna statisztikáiából kiindulva.

Matt Kuchar 68 ütéses kört teljesített szombaton, a kártyájára hat birdie és két bogey került fel. Az amerikai klasszis pályafutása során eddig négyszer várhatta egy versenyen az élről az utolsó napot, és ebből kétszer meg is tudta nyerni az adott versenyt. A Houston Open történetében a legutóbbi hat kiírás során négyszer az a játékos nyert, aki 54 szakaszt követően az élen állt, ez pedig jó előjel Kuchar számára. A Major-tornagyőzelemmel még nem rendelkező játékos pályafutása hetedik PGA Tour sikerére hajt, és ha idei teljesítményét nézzük, akkor minden esélye meg van arra, hogy mostani vezető helyét győzelemre váltsa. Kuchar az idei szezonban eddig kilenc tornán szerepelt és még egyszer sem csúszott ki az első tíz közül, ami igazán komoly fegyvertén.

Az amerikai mögött Sergio Garcia és Cameron Tringale áll a második helyen együttállásban, hátrányuk négy ütés. Garcia az élről kezdte a harmadik napot, ám három bogey és egy birdie került csak fel a kártyájára, így par felett zárta a kört. A spanyol továbbra is szenzációsan puttol, többnyire egy puttjai vannak, az idevonatkozó statisztikában a második helyen áll. Garcia kilencedik PGA Tour sikeréért hajt, Tringale azonban az elsőért. Az amerikai 121. tornája a mostani, legjobb helyezése a PGA Touron egy harmadik hely a tavalyi Valspar Championshipről.

Az éllovasokra a harmadik nap végére megérkezett Rickie Fowler is, míg Phil Mickelson lecsúszott a T8. pozícióba miután parra hozta a pályát szombaton. Az ő helyzetük alapesetben természetesen nem reménytelen, de ha szigorúan a statisztikákat vesszük alapul, akkor sok jóra nem számíthatnak, ugyanis a viadal történetében a legnagyobb hátrány, melyet egy későbbi győzte le tudott dolgozni mindössze három ütés.

A Shell Houston Open állása a 3. nap után:

 

1

Matt Kuchar

-15

66

67

68

-

201

T2

Cameron Tringale

-11

68

68

69

-

205

T2

Sergio Garcia

-11

67

65

73

-

205

4

Matt Jones

-9

68

68

71

-

207

T5

Rickie Fowler

-8

70

70

68

-

208

T5

Ben Curtis

-8

67

70

71

-

208

7

Shawn Stefani

-7

67

69

73

-

209

T8

Jon Curran

-6

69

72

69

-

210

T8

Retief Goosen

-6

68

71

71

-

210

T8

J.B. Holmes

-6

66

73

71

-

210

T8

Phil Mickelson

-6

68

70

72

-

210

 

A teljes táblázat itt érhető el: http://espn.go.com/golf/leaderboard


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés