Ellenfelei többségének hiányozni fog Tiger

Ahogy arról a nap folyamán már korábban beszámoltunk, Tiger Woods hétfőn megoperáltatta a sérült hátát, így kihagyja a jövő héten kezdődő Masterst. A világelső pályafutása során még egyszer sem hiányzott a sportág legrangosabb Major-tonájáról, ám idén megtörik ez az 1995 óta tartó sorozat. A PGA Tour hivatalos honlapján a riválisok mondták el véleményüket Tiger hiányzásáról.

Ahogy arról a nap folyamán már korábban beszámoltunk, Tiger Woods hétfőn megoperáltatta a sérült hátát, így kihagyja a jövő héten kezdődő Masterst. A világelső pályafutása során még egyszer sem hiányzott a sportág legrangosabb Major-tonájáról, ám idén megtörik ez az 1995 óta tartó sorozat. A PGA Tour hivatalos honlapján a riválisok mondták el véleményüket Tiger hiányzásáról.

„Kicsit más lesz a hangulat nélküle, de ettől még a Master egy kiváló torna lesz. 2008-ban is volt arra példa, hogy néhány Majort nélküle rendeztek meg és attól még azok a tornák is kiváló versenyeket hoztak. Természetesen szomorú, hogy Woods nem lesz jelen az idei Mastersen, mert mindig érdekes látni, hogyan szerepel Augustában” – mondta az Open Championship 2009-es győztese, Stewart Cink Tiger hiányzásával kapcsolatban.

Matt Kuchar, talán a világ egyik legjobb játékosa, aki még nem rendelkezik Major-tornagyőzelemmel nem volt ennyire romantikus, szerinte a Masters és a Tour is túléli Woods hiányzását.

„A Masters az a Masters. A legnagyobb és legjobb golfverseny a világon. Volt egy egész idény, amikor nem játszott. Természetesen ő áll a figyelem középpontjában, ő generálja a legnagyobb nézettséget, de rajta kívül is vannak még kiváló golfozók és a Tour is kiválóan prosperált akkor amikor nem játszott. A Masterst sem fogja hátrányosan érinteni szerintem a hiányzása. Persze tudom, hogy mindenki szeretné Tigert egészségesnek látni és szeretné, ha részese lenne a végjátéknak. Sokan arról álmodnak, hogy Tiger ellen nyerjék meg a tornát. Erre idén nem lesz lehetőségünk, de a zöld zakóért így is nagy csata lesz – mondta el véleményét Matt Kuchar.

A megszólalók között volt még Charles Howell III, Bill Haas, Kevin Streelman és Brendon De Jonge. Ők szinte egytől egyig sajnálatukat fejezték ki Tiger hiányzásával kapcsolatban, de szinte kivétel nélkül felhívták arra a figyelmet, hogy a golf mostanság aranykorát éli, rengeteg jó játékos van a mezőnyben, így bármelyik torna „túléli” Tiger hiányát, jóllehet a világelső jelenléte természetesen emel a színvonalon és nem utolsó sorban a nézettségen is.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés