Késik az olimpiai pálya

A két év múlva sorra kerülő nyári olimpián Rióban 1904 után másodszorra ismét ott lesz az olimpiai programban a golf. A közvélemény és a játékosok is nagyon várják már az olimpiát, ám egyre csak azt lehet hallani, hogy a pálya építése sehol sem tart.

A két év múlva sorra kerülő nyári olimpián Rióban 1904 után másodszorra ismét ott lesz az olimpiai programban a golf. A közvélemény és a játékosok is nagyon várják már az olimpiát, ám egyre csak azt lehet hallani, hogy a pálya építése sehol sem tart.

A hírek igazak, a nemzetközi szövetség első embere Peter Dawson is megerősítette, hogy bár a tervek időben elkészültek, az építési folyamatok nagyon lassan haladnak Rio de Janeiróban.

„Nem vagyunk elégedettek! – kezdte beszámolóját Peter Dawson. – „Ott voltam a napokban a helyszínen és azt kellet tapasztalnom, hogy a kialakítása a pályának nagyszerű, a kivitelezés viszont nagyon komoly elmaradásban van, egyáltalán nem ott tart, ahol kéne.”
Dawson szerint egyelőre nem látni zöld felületeket, hacsak nem vesszük a gazokat annak. A pályát a Venue Reserve de Marapendi komplexumon belül alakítják majd ki, a tervező pedig az a Gil Hanse, aki a TPC Blue Monstert, a WGC-Cadillac Championshipnek otthont adó pályát tervezte át idénre.

A IGF (Nemzetközi Golf Szövetség) aggódása nem alaptalan, hiszen bár az olimpiai játékok kezdetéig még két év hátra van, ám a szövetség szeretne egy tesztversenyt rendezni a helyszínen, hogy a játékosok is megismerkedjenek a helyszínnel, valamint ha vannak gyermekbetegségek, akkor azok ne az olimpia közben jöjjenek elő. Ezt amúgy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is előírja, ám ahogy a pálya kialakítása jelenleg áll, egyelőre megjósolhatatlan, hogy itt mikor rendezhetnek golfversenyt.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés