Tiger Masters-indulása körül sok a kérdőjel

Két hét múlva veszi kezdetét az idény első Major-tornája a Masters. A közvéleményt természetesen az foglalkoztatja leginkább, hogy a viadal korábbi négyszeres bajnoka részt vesz-e a tornán, avagy pályafutása során először, kihagyja az augustai eseményt.

Két hét múlva veszi kezdetét az idény első Major-tornája a Masters. A közvéleményt természetesen az foglalkoztatja leginkább, hogy a viadal korábbi négyszeres bajnoka részt vesz-e a tornán, avagy pályafutása során először, kihagyja az augustai eseményt.

Április 10-13. között kerül megrendezésre az idény első Major-tornája, a Masters. A mezőny már körvonalazódik, egy-két hely kiadó már csak a nevezési listán. A legnagyobb kérdőjel azonban Tiger Woods neve mellett áll, ugyanis a jelenleg hátsérüléssel bajlódó világsztár indulása egyelőre még egyáltalán nem biztos. Woods kálváriája jelenleg ott tart, hogy a sérülés súlyosabb a vártnál, ám szerencsére nem kell operálni. Ugyanakkor egyik kedvenc tornáját, az Arnold Palmer Invitationalt ki kellett, hogy hagyja és lehetséges, hogy ugyan ez lesz a sorsa a másik nagy kedvencnek, a Mastersnek is.  

Woods legutóbb egy sajtótájékoztatón jelent meg, ahol egyrészt beszámolt arról, hogy névadó szponzort váltott a nevével fémjelzett golftorna, ám a helyszínen megjelent újságírókat ezúttal jobban érdekelte a világsztár egészsége és az, hogy tud-e valami konkrétat mondani a Mastersen való indulásával kapcsolatba.

"Egyelőre még túl korai lenne bármit is kijelenteni Augustával kapcsolatban. Ez engem is nagyon frusztrál. Pár hetet kihagytam, kezeléseket kaptam, jelenleg készülök a Mastersre, de hogy el is indulhatok-e, azt még korai lenne megmondani" - válaszolt az indulását firtató kérdésekre a világelső.

Woods pályafutása során még soha sem hagyta ki a Masterst, ez az egyetlen Major-torna, ahol mindig elindult. Augustában eddig négyszer nyert, először 1997-ben, mindeddig utoljára pedig 2005-ben.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés