Makszin Áron beszámoló

2013 decemberében a dél-portugáliai Algarve régió adott otthont a PGAs of Europe éves közgyűlésének.

2013 decemberében a dél-portugáliai Algarve régió adott otthont a PGAs of Europe éves közgyűlésének.

A közgyűlés legfontosabb – és hazánk számára kiemelkedő fontosságú eseménye – az „Egységes Európai Edzőképzési Rendszer” (EELS) létrehozása, és bevezetése. Az EELS része egy nagyobb projektnek, melynek neve „GolfStand”. Erről a projektről részletes tájékoztatást és dokumentációt kapott minden (35) PGA tagország. A projektet az Európai Unió kezdeményezte, és annak szakmai kidolozásával  a PGAs of Europe-ot bízta meg.

A program és az egységes oktatási keretrendszer tavaly elkészült, s azt az EU el is fogadta, s szabad jelzést adott annak 2014-es beindításához.  A rendszer lényege az, hogy minden tagországnak e szerint kell kidolgoznia  az edzői-és golfszakember képzési programját. Amely tagország a megjelölt követelményeknek megfelelően összeállítja tankönyveit, oktatási módszertanát, az pályázhat az Európai akkreditált oktatás cím elnyerésére. Más szóval: ezen egységes keretrendszeren belül az európai golfszakember képzés minden országban ugyanazokat a standardokat követeli meg, s aki ezt teljesíti, annak végzettségét mindenhol elfogadják. Ennek pozitív hatásait a magyar képzésben résztvevőkre (pl. külföldi munkavállalás) gondolom, nem kell külön kiemelne.

Néhány szó  a program tartalmi részéről is: az akkredicátiót három szinten lehet igényelni: Arany, Ezüst, és Bronz. Minden szinthez természetesen más - és más követelményeknek kell megfelelni. Magyarország jelenlegi „golf fejlettségi szintjén” egyelőre az Ezüst fokozat teljesítése tűnik megvalósíthatónak.

A program továbbá három pillérre épül:

  1. The Industry (A golfipar: felszerelések, üzleti ismeretek, golfmenedzsment stb.)
  2. Teaching and Coaching – (Edzőképzés)
  3. The Game    (A játék – szabályok, pályaépítés, karbantartás, tervezés, biztonság)

Ezen három pillér összesen 71 oktatandó „modult” tartalmaz. Ezen 71 modulból, ha egy tagország 71-et oktat, és kér számon, akkor megkapja az Arany minősítést. 54 modul oktatása az Ezüst, 36 modul oktatása és számonkérése az Bronz fokozat elnyerését jelentheti majd.

A helyzet nehézségét az adja, hogy a Golfsand projekt csupán a kimeneti követelményeket határozza meg („learning outcome-ok”, és „kompetenciák” formájában). Ez annyit jelent, hogy ehhez nekünk kell összeállítanunk a saját nyelvű tananyagainkat, dokumentációinkat, vizsga és tesztkérdéseinket, valamint a módszer hatékonyságát mérő rendszert. A feladat tehát igen összetett és nagy valószínűséggel több szakember (pedagógiai, oktatáselméleti, valamint golfban járatos szakemberek) együttes munkáját fogja igényelni. A PGA of Hungary természetesen elkötelezett ennek megvalósítása érdekében, hiszen ez egy óriási lehetőség arra, hogy kis hazánk bekapcsolódjon egy valóban európai, és magas szintű képzési rendszerbe, amely az itt végzetteknek teljes akkreditációt, és nemzetközi elfogadottságot jelent majd. A PGA of Hungary jelenleg a projekt előkészítésén dolgozik, és remélhetőleg tavasszal – a szakembergárda összeállítása után - nekilát a megvalósításának.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés