Program a jövőért

Sárközi Richárd golfoktatóval beszélgettünk, akit a beszéd helyett a tettek vezérelnek. Egy olyan programot dolgozott ki, ami lehetővé teszi az általános iskolás diákoknak, hogy közelebbről megismerhessék a golfot.

Sárközi Richárd golfoktatóval beszélgettünk, akit a beszéd helyett a tettek vezérelnek. Egy olyan programot dolgozott ki, ami lehetővé teszi az általános iskolás diákoknak, hogy közelebbről megismerhessék a golfot.

A történet Barcsay Jenő Általános Iskolában játszódik, ahol Kovács Gábor testnevelő tanárral és az igazgatónővel közösen összefogva egy olyan programot dolgoztak ki, amely lehetőséget teremt a diákoknak, hogy megismerhessék és megszerethessék a golfot. Beemelték a golfoktatást a testnevelés órák keretébe, hogy a fiatalok játékosan, ügyességi feladatokon keresztül, ütőt ragadjanak -puttot, chipet, a helyes beállást megtanulva- próbálhassák ki, ezt a sportot.

Örömmel jelentjük, a program már útnak indult! Golfoktatónk megtartotta első óráit a Barcsay Jenő Általános Iskolában, amit a diákok nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtak. Az órák sikerességét mutatja, hogy több diák, osztály jelezte, ők is szeretnének csatlakozni a programhoz, szívesen kipróbálnák a snag golfra keresztelt sportot.

A számok önmagukért beszélne: több, mint 85 diák ( a szám hétről-hétre növekszik), hét osztály fejezte ki szándékát a golfos órák irányába.

Az alkalmakat heti rendszerességgel tartják meg. A cél egyértelmű: tavasszal minél több fiatal látogasson el a Magyar Golf Clubba, hogy gyönyörű greeneken éljék át a játék igazi örömét.

Félreértés ne essék, nem kell a tanároknak a különböző szergyakorlatokat –szekrény, gyűrű, gerenda-és az órákhoz tatozó tantervtől eltérniük. A golfoktatás, ezeknek a kiegészítéseként van jelen az órákon. Az alkalmak menete a következőképpen néz ki:

24-25 fős csoportot kettéosztunk. A csoport egyik fele velem, míg a másik fele a tanárral hajt végre a tantervhez tartozó gyakorlatokat. Az alkalom felénél, pedig csoport csere történik.

Milyen gyakorlatokról beszélhetünk?

Játékos, ügyességi feladatokkal próbálom megszerettetni a golfot, megtanítani a helyes beállást, az ütőfogást, a golf alapjait. Fontos a sikerélmény, hogy élvezzék a játékot!

Milyen eszközöket használ az oktatás során?

Úgynevezett snag készletett. Ezek az ütők sokkal puhábbak, mint a hagyományos pályákon használt játékeszközök. A golflabda, egy teniszlabdának felel meg.

Mi a cél?

A tervem az, hogy minél több fiatal ragadjon ütőt és próbálja ki a golfot. 1,5 hónap múlva szeretném, ha 80-100 gyerek jönne majd ki a Magyar Golf Clubba és természetes környezetben élnék át a golf örömét.

Mi a helyzet a fiával?

Alakul szépen. Én azt vallom, nem jó, ha fiatal korban az ember csak egy sportot űz. Fontos, hogy minél több sportágban kipróbálja magát. Egy csapatsportból is rengeteg, olyan dolgot megtanulhat, ami a későbbiekben hasznos lehet: harcolni együtt, egymásért, egy célért.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés