Felvettük a ritmust!

Lassan véget ér Makszin Áron és csapata tenerifei edzőtábora Mielőtt azonban hazafelé vették volna az irányt, megosztották velünk élményeiket.

Lassan véget ér Makszin Áron és csapata tenerifei edzőtábora Mielőtt azonban hazafelé vették volna az irányt, megosztották velünk élményeiket.  

„Itt Teneriffe szigetén igazán optimálisak a körülmények: a hőmérséklet átlagosan 23-25 fok körül mozog, és igen ritkán esik. A szél általában élénk, de nem zavaró. Kiváló pályák, és körülmények várják itt a golfozókat, akikből jelenleg igen sok van, hiszen Európa északi részein még nem lehet játszani. Úgy gondolom, hogy ez a hely a legalkalmasabb Európában (főként az éghajlata miatt) a február-márciusi golftáborokra. Máshol sajnos sokkal esősebb az idő, és átlagosan legalább 10 fokkal hidegebb a hőmérséklet. Mi immáron 7 éve ide járunk, és ahogy az előző években is, most sem csalódtunk: sem az időjárásban, sem a körülményekben.” – osztotta meg tapasztalatát Áron.

Milyen volt a tábor?

Az egyhetes tábor szinte pillanatok alatt telt el, ami főként annak volt köszönhető, hogy minden percünk be volt osztva. A fiatalok Horváth Ádám és Jordan Schmid minden nap 10 órától este kb. 18 óráig voltak kint a golfpályán, ami természetesen range gyakorlást, és pálya játékot foglalt magában. A tábor kiváló volt, Ádámmal sikerült elindítanunk a szezont, bár kicsit nehezen vette fel a "fordulatszámot" az elején, programunk végére, pedig elfáradt. A táborban a hangsúlyt bizonyos technikai elemek javítására, és játék-állóképesség fejlesztésre helyeztük. Úgy érzem a kitűzött feladatokat teljesítettük, és a kezdetekhez képest valóban többlettel térünk haza. A megszerzett lendület remélhetőleg otthon sem vész majd el, mert bízunk abban, hogy akár a jövő héten - az enyhe időnek köszönhetően - már kinti edzéseket tudunk végezni.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés